Saját forrásból fejleszt a borsodi megyei kórház

Jelentős beruházások kezdődtek, illetve kezdődnek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, a miskolci székhelyű intézmény saját forrásból 1,37 milliárd forintot fordít fejlesztésekre - közölte szerdai sajtótájékoztatóján Révész János főigazgató.

Kásler: kedden jelenik meg a három centrumkórház tervpályázata

Július 31-én, kedden jelenik meg a három budapesti centrumkórház tervezésére kiírt pályázat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői sajtótájékoztatóján.

Több mint egymilliárd forintból fejlesztik idén az egri Markhot Ferenc Kórházat

Egymilliárd forintot meghaladó összegű állami és uniós, valamint saját forrásból valósulnak meg fejlesztések idén a Markhot Ferenc Kórházban - jelentette be a főigazgató az intézmény gazdálkodásáról és szakmai munkájáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, Egerben.

Ónodi: 2018-ban több pénz, még több kórházfejlesztés és újabb béremelés lesz az egészségügyben

Idén az egészségügyben még több forrásra, még több kórházfejlesztésre és újabb béremelésekre lehet számítani - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár az MTI-nek.
Hatvanmilliárd forintos uniós forrásból indulnak kórházfejlesztések

Hatvanmilliárd forintos uniós forrásból indulnak kórházfejlesztések

Uniós támogatásból mintegy 60 milliárd forint forráshoz jut az egészségügy, a pénzt kórházfejlesztésekre fordítják - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár vasárnapi budapesti sajtótájé...
Indul a 14,5 milliárdos kórházfejlesztés Nyíregyházán

Indul a 14,5 milliárdos kórházfejlesztés Nyíregyházán

Csütörtökön megkezdődnek az európai uniós és állami támogatással megvalósuló, 14,5 milliárd forint értékű tömbkórház-építési projekt kivitelezési munkálatai a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban -...
Év végéig 268 milliárd forintos keretből fejleszthetik a kórházakat és szakrendelőket

Év végéig 268 milliárd forintos keretből fejleszthetik a kórházakat és szakrendelőket

Az Új Széchenyi Terv keretében az év végéig mintegy 268 milliárd forint áll rendelkezésre a konvergenciarégiókban lévő járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények - kórházak, szakrendelők - fejlesztésére, ...