Áder János a tiszai műanyagszennyezés problémájáról beszélgetett új podcastjában

A tiszai műanyagszennyezés problémájáról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Ljasuk Dimitry független filmessel, környezetvédelmi aktivistával a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.

Klímapolitikai Intézet: a sikeres mezőgazdaság jövője a digitalizáció és a robotizáció

A sikeres mezőgazdaság jövője a digitalizáció és a robotizáció, azaz a precíziós eszközök alkalmazása, mivel ez már a vetésnél jelentősen befolyásolni tudja annak hatékonyságát, illetve később az állomány fejlődésének dinamikáját is - mutat rá a Klímapolitikai Intézet legfrissebb tanulmánya.

Nemzetközi konferencia lesz Budapesten az ukrajnai háborúról és a klímaválságról

Kétnapos nemzetközi konferenciát szervez szeptember végére az ukrajnai háborúról és annak hatásairól, az energia- és klímaválságról a fővárosi önkormányzat, a Political Capital és a CEU Demokrácia Intézete - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Súlyos a helyzet az aszály miatt Délkelet-Angliában

Súlyos a helyzet az aszály miatt Délkelet-Angliában, a megszokottnál melegebb idő és a szárazság miatt jelentősen csökkenő vízhozam környezetvédő szervezetek szerint a folyók élővilágát is komolyan befolyásolhatja - írta szerdán a BBC hírportálja.

LMP: nincs szakmai érv a védett erdők fáinak kivágása mellett

Nincs szakami, energetikai érv amellett, hogy védett erdők fáit kivágják - mondta az LMP frakcióvezetője kedden Budapesten.

Jobbik: katasztrófát okoz az erdők tarvágása

Vonják vissza az újabb erdők tarvágását lehetővé tevő kormánydöntést, mert az katasztrófához vezet - sürgette keddi online sajtótájékoztatóján Bencze János, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Áder János a beporzók fontosságáról beszélgetett új podcastjában

A méhek, a beporzók fontosságáról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Kovács Zoltán erdőmérnökkel, a Soproni Egyetem címzetes docensével Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.

Pénteken indul a jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa

Tizedik alkalommal rendeznek hulladékgyűjtő versenyt a Felső-Tiszán.

A Kárpát-kanyarban is bemutatkozik a Muzsikál az erdő

Két székelyföldi és egy barcasági helyszínen is szervez erdei koncerteket romániai partnereivel a magyarországi Muzsikál az Erdő Alapítvány.

Áder János a fosszilis és megújuló energiaforrásokról beszélgetett új podcastjában

A fosszilis és megújuló energiaforrásokról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Hárfás Zsolt atomenergetikai szakértővel Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.

Egy nagy brit műanyagfelmérés szerint "nem működik az újrahasznosítás"

Nagy-Britannia eddigi legnagyobb, háztartási műanyagszemétről szóló felmérése kimutatta, hogy "nem működik az újrahasznosítás" - írta a BBC hírportálja.

MATE: komposztálják az EFOTT biológiai úton bontható hulladékát

Az EFOTT fesztiválon keletkező, biológiai úton bontható hulladékok szelektív gyűjtését, helyszíni előkezelését és további komposztálását is megszervezi a házigazda Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE).