Törökország a legfőbb szíriai kurd párt egykori vezetője, Száleh Muszlim őrizetbe vételét és kiadását kérte Berlintől - jelentette hétfőn az Anadolu török állami hírügynökség.
Kelemen Hunor szerint Románia száz év alatt sem tudta áttörni Kárpátokat, nem tudta Erdélyt autópályákkal összekötni a többi román tartománnyal.
Ellenségesen fogadták szombaton Vona Gábort, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét Marosvásárhelyen, ahol a politikus utcai fórum keretében próbált párbeszédet folytatni az érdeklődőkkel.
Ki kell alakítani a párbeszéd új kultúráját az Európai Unióban, hogy a kontinens nyugati része jobban megértse a kelet-közép-európai térséget és eltávolodjék a "moralizáló ítélkezés" gyakorlatától.
Ki kell alakítani a párbeszéd új kultúráját az Európai Unióban, hogy a kontinens nyugati része jobban megértse a kelet- és közép-európai térséget, eltávolodjon a "moralizáló ítélkezés" gyakorlatától - mondta Balog Zoltán szombaton egy németországi tanácskozáson.
Ülésezik az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa.
Az ukrán külügyminiszter úgy látja, semmi nem indokolja, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) speciális megfigyelő missziót telepítsen Kárpátaljára.
Rég volt ennyire bizonytalan a választási helyzet Olaszországban: a Silvio Berlusconi vezette jobbközép fogja kapni a legtöbb szavazatot, de az Öt Csillag Mozgalom (M5S) lesz a legnagyobb párt, mégis úgy tűnik hónapokat kell majd várni a kormányalakításra.
Nem biztos, hogy megmarad az olasz jobbközép koalíció egysége a választások után - mondta Tanács-Mandák Fanni Olaszország szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Ismeretlen fegyveresek megtámadták pénteken Burkina Faso katonai főparancsnokságát és a francia nagykövetséget.
Kiterjesztik Franciaországban a munkanélküli segélyre jogosultságot a vállalkozókra és a felmondással távozó alkalmazottakra, ezzel párhuzamosan fokozzák a munkanélküliek ellenőrzését.
Elkeserítő az Ukrajnában élő uniós kisebbségek szerzett jogainak folyamatos szűkítése, amelynek keretében a magyarokat jogfosztott, harmadrangú állampolgárokká akarják tenni saját szülőföldjükön - hangsúlyozta pénteken Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti képviselő.