Fülöp herceg halálhírét keltette szerdán internetes felületén a The Daily Telegraph című brit lap, noha az Egyesült Királyság uralkodójának, II. Erzsébetnek a 96 esztendős férje csak visszavonul.
A német külügyminisztérium információi szerint a vietnami titkosszolgálat elrabolta Berlinben a vietnami kommunista párt korábbi tagját és Vietnamba hurcolta, a szövetségi kormány ezért kiutasította Németországból a vietnami titkosszolgálat képviselőjét.
A magyar kormány eddig mintegy 9 milliárd forintot helyezett ki a Vajdaságba a gazdaságfejlesztési programján keresztül, és ezzel több mint 6200 vállalkozót támogatott.
A magyar kormány eddig mintegy 9 milliárd forintot helyezett ki a Vajdaságba a gazdaságfejlesztési programján keresztül, és ezzel több mint 6200 vállalkozót támogatott.
Egészségileg alkalmas rá, ezért le kell tölteni négyéves szabadságvesztését a 96 éves Oskar Gröningnek, az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó élő őrének, akit magyar zsidók százezreinek legyilkolásában ítéltek bűnrészesnek.
Az Európai Unió 28 tagországa közül Olaszországban készítették tavaly a legtöbb fagylaltot, Magyarország a 12. helyen áll - mutatják az Eurostat statisztikái.
Az olasz parti őrség Lampedusa vizein feltartóztatta és a sziget kikötőjébe kísérte a berlini központú Jugend Rettet nem kormányzati szervezet (NGO) földközi-tengeri mentőhajóját kedden, miután a csoport nem írta alá a római kormány magatartási kódexét.
Az olasz fegyveres erők több mint félezer katonája szolgál azon a két hadihajón, amely Líbia felségvizeire készül az innen induló embercsempészet megakadályozására, illetve a migrációs hullám megfékezésére.
Törvényen kívülinek nevezte a Földközi-tengeri embermentést szabályozó magatartási kódexet elutasító nem kormányzati szervezeteket (NGO) Marco Minniti olasz belügyminiszter egy keddi interjúban, hangsúlyozva, hogy ezeknek az NGO-knak számolniuk kell a következményekkel.
Lövöldözés volt kedden kedden a Moszkva megyei bíróságon.
Tovább nőtt tavaly Németországban az úgynevezett migrációs hátterű lakosság aránya, 2016-ban 22,5 százalék tartozott ebbe a kategóriába a szövetségi statisztikai hivatal kedden közzétett adatai szerint.
A román legfelsőbb bíróság végzése értelmében nem utazhat Magyarországra a korrupcióval vádolt, és ezért hatósági felügyelet alá helyezett Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere.