Közel a megállapodás az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről, a felek képviselői a hozzáadottérték-adó kérdését leszámítva gyakorlatilag minden egyéb területen egyetértésre jutottak - közölték csütörtök reggel diplomáciai források.
Szerda reggel is folytatódtak a tárgyalások a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről - közölték brüsszeli diplomáciai források.
Megkezdte munkáját szerdán az Európai Munkaügyi Hatóság (ELA), a pozsonyi székhelyű ügynökség azonban várhatólag csak 2021-ben éri el teljes működőképességét - közölte az Európai Bizottság.
Csökkent a közveszélyesként számon tartott iszlamisták száma Németországban egy kormányzati kimutatás szerint, amelyet szerdán ismertettek hírportálok.
A szenátus élére az ellenzéknek kell elnököt javasolnia - jelentette ki szerdán Bogdan Borusewicz korábbi szenátusi elnök, arra hivatkozva, hogy a parlamenti választáson a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) nem szerezte meg a felsőházi mandátumok többségét.
A román védelmi minisztérium azoknak az országoknak a véleményére vár, amelyeknek halottai nyugszanak az úzvölgyi katonatemetőben, ezért késik egyelőre a román és a magyar hadisírgondozó hivatal újabb tárgyalása - közölte szerdai számában a Krónika erdélyi magyar napilap.
Behatolt a koszovói különleges rendőri alakulat (Rosu) mintegy száz kommandósa szerda hajnalban az ország északi, többségében szerbek lakta részébe, ahol elfogtak egy szerb rendőrt - jelentette a szerbiai és a koszovói közszolgálati televízió (RTK).
Lemondta élőben tartandó beszédét az ellenzéki képviselők folyamatos bekiabálásai miatt Carrie Lam hongkongi kormányzó az új parlamenti ülésszak megnyitásakor szerdán, és helyette előre rögzített videoüzenetben szólt a képviselő-testülethez.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke egy férfi és egy női biztosjelölt megnevezését kérte a tagállamoktól korábban, és ez érvényes azon három országra is, amelyeknek elutasították az első választottját - közölte a brüsszeli testület szóvivője kedden.
A dél-olaszországi Taranto kikötőjében kapott kikötési engedélyt az Ocean Viking civilhajó a líbiai partoknál fedélzetre vett 176 migránssal - közölték az olasz hatóságok kedden.
Magyarország az Európához és az Európai Unióhoz kapcsolódást adhatja a Türk Tanácsnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bakuban, a Türk Tanács VII. csúcstalálkozóján.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) "nem ad biankó csekket" egyetlen kormánynak sem, csak az új kabinet összetételének és programjának ismeretében dönti el, megszavazza-e beiktatását.
