A török védelmi minisztérium bejelentése szerint meghalt pénteken az első török katona Északkelet-Szíriában, ahol Ankara két nappal korábban hadműveletet indított az általa terrorszervezetnek tartott, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport ellen.
Akna- és rakétagránátok csapódtak be csütörtökön a délkelet-törökországi Sanliurfa és Mardin tartományokban, Akcakale, Ceylanpinar és Nusaybin településeken, négy civil, köztük egy szíriai állampolgárságú, kilenc hónapos csecsemő is meghalt - jelentette az NTV török hírtelevízió.
A jelenleg Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt akár a szavazatok 48 százalékát is megkaphatja, és ezzel kényelmes parlamenti többségre tehet szert a vasárnapi választáson - derül ki az utóbbi időben közölt felmérésekből.
Fel kell lépni a külföldi választási beavatkozások és az álhírek ellen, a döntéshozatali folyamatok befolyásolását célzó kísérletek ugyanis kockára teszik a demokratikus társadalmak létét - írta csütörtöki állásfoglalásában az Európai Parlament (EP).
A migránsok Oroszország 145 milliós lakosságának több mint 8 százalékát teszik ki, számuk meghaladja a 12 milliót.
Destabilizálja Romániát az államfő támogatását is élvező bizalmatlansági indítvány - jelentette ki Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök csütörtökön az indítvány parlamenti vitájának első felszólalójaként.
A török hadsereg ellenőrzése alá vonta a műveleti tervében kijelölt célpontokat Északkelet-Szíriában
A török hadsereg ellenőrzése alá vonta a kijelölt célpontokat Északkelet-Szíriában a szerdán megindított, Béke Forrása fedőnevű hadművelet keretében - közölte csütörtökön a török védelmi minisztérium a Twitteren.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem tudott az Ukrajnának szánt amerikai hadisegély befagyasztásáról, amikor júliusban telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel, erről csak később értesült védelmi miniszterétől.
Peking azonnali hatállyal felmondta testvérvárosi szerződését Prágával, s közölte, hogy megszakít minden hivatalos kapcsolatot a cseh fővárossal - közölte a kínai nagykövetség csütörtökön Prágában.
Egyelőre még nem látszik semmilyen megállapodás körvonalazódni az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről - jelentette ki szerdán az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
Felszólította török hivatali partnerét, Recep Tayyip Erdogant Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy alaposan mérlegelje a helyzetet Szíriában, és az ott megindított katonai művelettel ne okozzon kárt a közös erőfeszítéseknek és a válság politikai rendezésének - közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.
Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette szerdán, hogy megkezdődött a török hadsereg és szíriai szövetséges milíciája közös hadművelete Északkelet-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam terrorista szervezet dzsihadistái ellen.
