Tilos lesz orosz szoftver nélküli okostelefont, számítógépet és okostévét forgalmazni Oroszországban 2020. július 1-től az orosz parlament alsóháza által csütörtökön harmadik - végső - olvasatban elfogadott törvénytervezet szerint.
Ujhelyi Istvánt és Tüttő Katát a több mint 130 szociáldemokrata pártot tömörítő Progresszív Szövetség elnökségi tagjává választották - közölte az MSZP európai parlamenti képviselője és főpolgármester-helyettese csütörtökön.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) két menedékkérő ügyében másodfokon megállapította, a magyar hatóságok jogsértően jártak el bizonyos kérdésekben, de jogellenes fogva tartás nem történt.
Kína nem fogja hagyni, hogy bárki megingassa Hongkong stabil fejlődését, illetve az "egy ország, két rendszer" elvét - foglalt állást csütörtökön kiadott közleményében Vang Ji kínai külügyminiszter.
Oroszország senkit sem kíván megtámadni, az "orosz fenyegetés" puszta kitaláció - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai moszkvai nemzetközi befektetői tanácskozáson.
Klaus Iohannis román elnök visszaküldte a parlamentnek szerdán megfontolás végett azt a törvényt, amely drasztikusan korlátozza a román aranytartalék külföldi tárolását.
Ironikus kommentárokkal reagált a bukaresti média szerdán arra a két, egyidejű kampányrendezvényre, amelyekkel a román elnökválasztás második fordulójába jutott két jelölt az elmaradt közvetlen televíziós vitát próbálta helyettesíteni.
Az ukrán legfelsőbb bíróság határozata értelmében jogszerű volt Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök visszatoloncolása Ukrajnából Lengyelországba 2018. február 12-én - közölte szerdán a bíróság sajtószolgálata.
A Konzervatív Párt nagy eséllyel biztos többséget szerezne a parlamentben, ha most lenne a decemberre kiírt brit előrehozott választás - mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerdán az M1 aktuális csatornán.
A kínai vezetés szerdán közleményben tiltakozott az ellen, hogy az amerikai szenátus elfogadta a hongkongi tüntetőket támogató és egyben Kínát az erőszak veszélyeire figyelmeztető törvényjavaslatot.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter konzuli hivatalt nyitott meg a máltai Vallettán szerdán.
Oroszország helyteleníti az izraeli légierő Szíria területén végrehajtott légicsapásait - jelentette ki újságíróknak Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes, az orosz elnök közel-keleti és afrikai különmegbízottja szerdán Moszkvában.