Moszkva közvetítést ajánlott fel a szemben álló felek között

Közvetítést ajánlott fel a venezuelai kormány és ellenzék között az orosz külügyminisztérium - közölte a RIA Novosztyi hírügynökséggel pénteken Alekszandr Scsetyinyin, a moszkvai diplomáciai tárca latin-amerikai osztályának vezetője.

Népszavazásokon keresztül alkalmazott közvetlen demokráciát ígér az elnökjelölt ukrán komikus színész

Egyetlen cikluson át akar csak államfő lenni, de ez idő alatt teljesen megreformálná az ukrán állam vezetését, és első intézkedésként lehetővé tenné a népszavazásokon keresztüli közvetlen demokrácia gyakorlását Volodimir Zelenszkij komikus színész.

A héten a második migránstábort számolták fel Párizs északi részén

Több száz migránst szállítottak el a francia hatóságok pénteken biztonságos helyre, akik a Párizstól északra található Saint-Denis utcáin néhány hete éltek egy utcai sátortáborban.

A Sea Watch civilhajó lehorgonyzott Szicília partjainál, de az olasz kikötők zárva maradtak előtte

A Sea Watch német civilszervezet hajója engedélyt kapott az olasz hatóságoktól pénteken, hogy lehorgonyozzon Szicília partjainál, de az olaszországi kikötők továbbra is zárva vannak a hajó előtt, amelynek fedélzetén 47 migráns tartózkodik.

NATO-főtitkár: Oroszország nem tett lépéseket, hogy betartsa a nukleáris fegyverekről szóló szerződést

Ez idáig nem látható semmilyen előrelépés Oroszország részéről az európai közepes és rövid hatótávolságú nukleáris erőkről (INF) kötött egyezménynek való megfelelés irányába, és a mostani találkozó során Oroszország nem mutatott hajlandóságot arra, hogy változtasson pozícióján.

Utolsó fázisába ért a kútba zuhant spanyol kisfiú kimentése

Utolsó fázisába ért a több mint 100 méter mély kútba zuhant kétéves kisfiú kimentésére indított akció a dél-spanyolországi Andalúziában, azonban az eddig tapasztalt számtalan váratlan nehézség miatt továbbra sem vehető biztosra, hogy még pénteken megtalálják a gyereket.

Szakértő: az európai integrációhoz fűződő viszonyról kellene dönteni

Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense szerint a Brexit-tárgyalások legnagyobb problémája, hogy az Egyesült Királyság még nem döntött arról, a kiválás után milyen közel szeretne maradni az európai integrációhoz.

Szabadlábra helyezték Törökországban az éhségsztrájkoló kurdbarát politikusnőt

Szabadlábra helyezte pénteken egy törökországi bíróság a kurdbarát, ellenzéki Népek Demokratikus Pártja (HDP) tavaly november 7. óta a börtönben éhségsztrájkoló képviselőnőjét, Leyla Güvent - közölte a HDP a Twitter-fiókján.

A francia sárgamellényesek önálló listát állítanak

Önálló listát állít a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen két hónapja tüntető sárgamellényes mozgalom a májusi európai parlamenti (EP-) választásokon.

Uniós bíróság elé idézte Magyarországot az EB a kiskereskedelmi árrés korlátozása miatt

Az Európai Bizottság keresetet indított Magyarországgal szemben az Európai Unió Bíróságán a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kiskereskedelmében korlátozott árrés miatt; a szabályozás az EB szerint nem egyeztethető össze az uniós joggal - közölte az uniós bizottság csütörtökön.

A csehek a terrorizmust tartják a legnagyobb veszélynek

A nemzetközi terrorizmust, a szervezett bűnözést és a menekülteket tartják a csehek az országukat leginkább fenyegető veszélynek - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.

Őrizetbe vették Alex Salmond volt skót miniszterelnököt

Őrizetbe vették csütörtökön Alex Salmond volt skót miniszterelnököt.