A 2018-ban folytatott viták után új fejezetet kezd és a konstruktív, építő együttműködésre törekszik az új évben a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége.
Az Európai Néppártnak (EPP) az a célja, hogy a legerősebb frakció legyen az Európai Parlamentben a májusi választások után, hogy a változások motorja és iránymutatója lehessen Európában - hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Antonio López-Istúriz White, az EPP főtitkára kedden Bukarestben.
Nem mehetett be kedden Isztambulban Agnes Callamard, az ENSZ kinevezett különleges jelentéstevője a szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ellen tavaly októberben elkövetett gyilkosság helyszínére, a szaúdi főkonzulátus épületébe - közölte az NTV török hírtelevízió.
Valószínűleg a brit EU-tagság megszűnésének 2019. márciusi határidejének kitolását indítványozzák a délután folyamán a brit parlamentben - mondta Magyarics Tamás egyetemi tanár az M1 aktuális csatornán kedden.
A tűzoltók szabadítottak ki hétfőn egy női háztartási alkalmazottat egy milliárdos bankár manhattani házából, amelynek liftjében ragadt egész hétvégére.
A baloldali liberális, bevándorláspárti politika elfoglalta az európai intézményeket, és saját céljaira használja őket, már nem csak kampányidőszakban, hanem azt megelőzően is - jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
Románia támogatja az EU bővítését és a csatalakozási tárgyalások megkezdését Észak-Macedóniával még az idei év első felében, a román uniós elnökség mandátuma idején.
A francia elnök, Emmanuel Macron egyiptomi látogatása az afrikai biztonsági helyzet miatt is aktuális - mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) továbbra is szüksége van szövetségesekre a romániai országos vagy helyi politikában, akkor is, ha nincs értékazonosság azokkal, akikkel szövetkezhet.
Közvetítést ajánlott fel a venezuelai kormány és ellenzék között az orosz külügyminisztérium - közölte a RIA Novosztyi hírügynökséggel pénteken Alekszandr Scsetyinyin, a moszkvai diplomáciai tárca latin-amerikai osztályának vezetője.
Egyetlen cikluson át akar csak államfő lenni, de ez idő alatt teljesen megreformálná az ukrán állam vezetését, és első intézkedésként lehetővé tenné a népszavazásokon keresztüli közvetlen demokrácia gyakorlását Volodimir Zelenszkij komikus színész.
