Szigorított biztonsági intézkedéseket vezettek be, és fokozottan korlátozták az internet használatát a kínai hatóságok a Tienanmen téri vérengzés 30. évfordulóján, a diáktüntetés elfojtásáról Kínában nem emlékeztek meg, mert ez mindmáig tabunak számít.
Az Európai Unió 100 millió euróval (mintegy 32 milliárd forint) járul hozzá a Mozambik jelentős részén végigsöprő ciklonok utáni helyreállítási munkálatok költségeihez - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Hosszú évtizedek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata után az Egyesült Államok kiegyenlített versenyfeltételeket próbál teremteni Kínával - jelentette ki az amerikai külügyminiszter hétfőn Hollandiában.
A román Nemzeti Védelmi Minisztérium közölte: az idegen háborús emlékhelyek átalakítása csakis a minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) előzetes hozzájárulásával végezhető el Romániában.
Négy párt jutna be az ukrán parlamentbe, ha most tartanák a választást, és ezek közül is a magasan legtöbb helyet Volodimir Zelenszkij elnök Nép Szolgája (Szluha Narodu) nevű pártja szerezné meg a törvényhozásban egy hétfőn közzétett friss felmérés szerint.
Londonba érkezett hétfőn az amerikai elnök.
Amennyiben az Európai Unió folytatja Koszovó kirekesztését, napirendre kerül az egyesülés lehetősége Albániával, de akár az albánok lakta Dél-Szerbiával is - üzente Hashim Thaci koszovói elnök pénteken Brüsszelnek.
Nem tart valószínűnek komoly előrelépést az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi konfliktusában a kínai központi bank korábbi vezetője, aki egy nappal azelőtt beszélt erről, hogy érvénybe lépnek az amerikai importcikkekre kivetett megemelt pótvámok.
A négy visegrádi országnak, támogatnia kellene Maros Sefcovic, az Európai Bizottság szlovák alelnökének igyekezetét, hogy a következő időszakban megszerezze az Európai Unió egyik vezető pozícióját - véli a szlovák és a cseh államfő.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja az ellenzék esetleges bizalmatlansági indítványát, ha javaslatait belefoglalják az indítvány szövegébe, és írásos megegyezés van arról, hogy a kormány esetleges megbuktatása után ki alakítson kormányt.
Nem fogadta el az ukrán parlament csütörtökön Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök lemondását, mert a kabinet mögött álló két legnagyobb létszámú frakció ezt nem támogatta szavazatával.
Törökország továbbra is elkötelezett a teljes jogú tagságot célzó európai uniós (EU) csatlakozási tárgyalások mellett - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön az ankarai államfői palotában, ahol az újonnan elkészült igazságügyi reformterveket ismertette.