Az Európai Parlament (EP) úgynevezett Sargentini-jelentésének vitájában koncepciós eljárással állunk szemben, amelyben a tények és a tartalmi elemek kevés szerepet játszanak - jelentette ki Kovács Zoltán hétfőn Brüsszelben.
Megkezdődött hétfőn Macedóniában az ország nevének megváltoztatásáról, illetve az ezt rögzítő görög-macedón megállapodásról szóló szeptember 30-i népszavazás kampánya.
Egységesítené és szigorítaná az elutasított menedékkérők kitoloncolását szabályozó előírásokat az Európai Bizottság.
Minden nagy párt egyetért abban, hogy gyökeres változtatásokat kell elindítani Svédországban annak érdekében, hogy a jóléti államot továbbra is finanszírozni lehessen - mondta Flamm László Svédország-szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Még idén Oroszországba látogathat Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - jelentette be Valentyina Matvijenko, az orosz parlament felsőházának elnöke újságíróknak phenjani látogatásának befejeztével.
A várakozásokkal ellentétben végül nem találkozott egymással Aleksandar Vucic szerb és Hashim Thaci koszovói elnök pénteken Brüsszelben, miután előbbi lemondta a tárgyalást, mondván, hogy annak jelenleg nincsenek meg a minimális feltételei.
A szakadár Donyecki Népköztársaság "népi tanácsa" Denisz Pusilin "parlamenti" elnököt nevezte ki a köztársaság új ideiglenes vezetőjének az augusztus 31-én pokolgépes merényletben meghalt Olekszandr Zaharcsenko helyére.
Európa szemben az Orbán-Macron törésvonallal címmel közölt kommentárt címlapján a Le Monde.
Megkezdte működését pénteken az új pozsonyi kerékpárkölcsönző-rendszer, amely a Mol Bubi mintájára jött létre a Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft és a helyi önkormányzat együttműködéseként.
Aleksandar Vucic szerb elnök pénteken felszólította a hadsereget, a rendőrséget és a szerb hírszerző ügynökséget, hogy szakítson meg mindenfajta kommunikációt a koszovói rendőrséggel.
Megkezdődött pénteken az október 7-i általános választások kampánya Bosznia-Hercegovinában, a 3,35 millió szavazópolgár egy hónap múlva 7497 jelölt közül választhatja ki az ország különböző szerveinek leendő tagjait.
Kételkedik a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) abban, hogy valóban hajtóvadászat zajlott külföldiek ellen Chemnitzben augusztus végén egy gyilkosság után, amellyel Németországba menedékkérőként érkezett embereket gyanúsítanak.
