Több mint 145 tonnányi paradicsommal "csatáztak" idén a spanyolországi Bunolban

Több mint 145 tonnányi túlérett paradicsommal "csatáztak" az idei Tomatina résztvevői a kelet-spanyolországi Bunol városában szerdán.

Tavaly 120 ezer fővel csökkent Románia népessége

Tavaly több mint 120 ezerrel, megközelítőleg egy Nagybánya méretű város lakosságával csökkent Románia népessége - derült ki a statisztikai hivatal szerdán közzétett jelentéséből.

Az olasz sajtó a Salvini-Orbán találkozóról

Matteo Salvini és Orbán Viktor találkozójával a milánói prefektúra épületében létrejött az Emmanuelle Macron francia elnökkel szembeni európai szövetség - kommentálta az olasz Liga kormánypárt vezetője és a magyar miniszterelnök előző napi megbeszélését a La Stampa című olasz napilap szerdán.

Nagyvárad polgármesteri hivatala húsz évre átvenné és felújítaná a leégett görögkatolikus püspöki palotát

Nagyvárad polgármesteri hivatala húsz évre átvenné és felújítaná a szombaton leégett görögkatolikus püspöki palotát - jelentette be Ilie Bolojan polgármester kedden a Virgil Bercea görögkatolikus püspökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Oroszország és Szíria is készültségbe helyezte erőit amerikai támadástól tartva

Oroszország és Szíria is készültségbe helyezte erőit, válaszul a közel-keleti állam térségében tapasztalt amerikai csapatfelvonulásra - írta kedden a Kommerszant című orosz gazdasági napilap.

A lengyel kormány jóváhagyta az új nyugdíjprogram tervezetét

Jóváhagyták a lengyel kormány keddi ülésén a munkáltatói és állami hozzájárulással megvalósítandó önkéntes nyugdíjprogram tervezetét, a feltehetőleg a jövő év közepén életbe lépő rendszer évente 2,8 milliárd eurónak megfelelő plusz eszközt hoz a lengyel tőkepiacra.

Székely nagygyűlésre hívja szimpatizánsait és Erdély magyarságát a Székely Nemzeti Tanács

Centenáriumi székely nagygyűlésre hívja november 18-án 13 órára Sepsiszentgyörgy főterére a székelyeket és a velük szolidaritást vállaló erdélyi magyarokat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

Theresa May: "nem lenne a világ vége" a megállapodás nélküli kilépés

A brit miniszterelnök szerint "az sem jelentené a világ végét", ha Nagy-Britannia úgy lépne ki jövőre az Európai Unióból, hogy addig nem sikerült megállapodást elérni a jövőbeni kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokról.

Bukaresti amerikai nagykövetség: nem változott Washington álláspontja a román korrupcióellenes harccal kapcsolatban

Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége szerint nem változott az amerikai álláspont a román korrupcióellenes harccal kapcsolatban - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.

Csehország összeurópai megoldást szeretne a migrációs problémára

Csehország összeurópai megoldást akar a migráció megoldására - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök kedd reggel a prágai repülőtéren, mielőtt elutazott volna Rómába, ahol Giuseppe Conte olasz kormányfővel tárgyal majd a témáról.

Minden eddiginél nagyobb hadgyakorlatára készül az orosz hadsereg

Minden eddiginél nagyobb hadgyakorlatára készül Oroszország szeptemberben, Vosztok-2018 fedőnévvel - közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden Abakánban.

Irán az amerikai szankciók eltörlését sürgette a Nemzetközi Bíróságon

Irán az Egyesült Államok által augusztus elején ismét életbe léptetett szankciók azonnali eltörlését sürgette a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság hétfői meghallgatásán.