Egyiptom megnyitotta gázai határátkelőjét a ramadán idejére

Egyiptom megnyitotta az átkelőt Rafahban, a Gázai övezet határán, a szerda éjjel kezdődött ramadán, muzulmán böjti hónap idejére - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap pénteken.

Közös gyakorlattal ünnepelt a honvédség és az ohiói Nemzeti Gárda

Közös gyakorlattal ünnepelte együttműködése 25. évfordulóját a Magyar Honvédség és az ohiói Nemzeti Gárda az amerikai tagállam fővárosában, Columbusban.

Theresa May: fenn kell tartani az iráni megállapodást

A brit miniszterelnök szerint érvényben kell tartani az iráni nukleáris fejlesztés korlátozásáról kötött többhatalmi egyezményt azután is, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten bejelentette az Egyesült Államok kilépését a megállapodásból.

Juncker: az EU megvédi az európai cégeket az Irán elleni amerikai szankcióktól

Aktiválni fogja az Európai Bizottság azt az úgynevezett blokkoló rendeletet, amely megtiltja az európai cégek számára, hogy eleget tegyenek az Irán elleni amerikai szankcióknak - jelentette be a brüsszeli testület elnöke csütörtökön a szófiai EU-Nyugat-Balkán-csúcs után.

Hazaárulással vádolja a román kormányfőt a legnagyobb ellenzéki párt elnöke (2. rész)

Büntetőjogi feljelentést tett a román legfőbb ügyészségnél csütörtökön a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke Viorica Dancila ellen.

Vizsgálati jelentés: radikális szabályozási reformra van szükség

A brit építőipar teljes szabályozási keretrendszerének radikális átdolgozására van szükség a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban tavaly nyáron kitört tűzvészhez hasonló katasztrófák elkerülése végett.

Hazaárulással vádolja a román kormányfőt a legnagyobb ellenzéki párt

Büntetőjogi feljelentést tett a román legfőbb ügyészségnél csütörtökön a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) Viorica Dancila ellen.

Izrael nem szakítja meg diplomáciai kapcsolatait Törökországgal

Izrael nem kívánja megszakítani diplomáciai kapcsolatait Törökországgal - mondta Cipi Hoteveli külügyminiszter-helyettes a közszolgálati rádiónak csütörtökön az utóbbi napok igen éles hangú Törökország elleni izraeli megnyilatkozásaival kapcsolatban.

Európai Számvevőszék: a legális bevándorlók integrációját több tényező mellett a hátrányos megkülönböztetés lassítja

Az Európai Számvevőszék csütörtökön jelentést tett közzé, amelyben rámutat, hogy egyebek mellett a hátrányos megkülönböztetés és a hiányos tagállami és uniós szakpolitikák hátráltatják az Európai Unióban jogszerűen, de uniós állampolgárság nélkül élő bevándorlók beilleszkedését.

Bírálják a magyarországi helyzetet az EP oktatási bizottságának véleményében

Több okból is komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi helyzet kapcsán az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatásügyi bizottsága (CULT), amely szerdán szavazta meg nagy többséggel a témáról a véleményét, amelyet csatolni fognak az úgynevezett Sargentini-jelentéshez.

Az FBI által is keresett hekkert fogtak el Belgrádban

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által is keresett hekkert fogott el szerdán a szerbiai rendőrség; a gyanú szerint a férfi tagja a hírhedt The Dark Overlord nevű hekkercsoportnak.

Politico: Magyarország ellenezte a bolgár EU-elnökség dublini reformjavaslatát

Magyarország tiltakozott a dublini rendelet reformjára az Európai Unió soros bolgár elnöksége által tett javaslat ellen, mondván, hogy az kizárólag Németországnak kedvezne - jelentette szerdán a Politico brüsszeli hírportál névtelenséget kérő diplomáciai forrásokra hivatkozva.