Kedd hajnalban, életének 82. évében hosszú betegség után elhunyt Szöllősi Imre, kétszeres olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok kajakos.
Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakos bejelentette, hogy lezárja profi pályafutását.
Bejelentette visszavonulását Kárász Anna, az MVM Szeged Vízisport Egyesület olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozója.
Csütörtöktől vasárnapig a portugáliai Ponte de Limában rendezik az idei kajak-kenu szezon utolsó kiemelt versenyét, a maratoni világbajnokságot, amelyen Kadler Viktor vezetőedző szerint minden szakágban lehet számolni magyar éremeséllyel.
A magyar versenyzők kilenc arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet szereztek pénteken, a Szeged melletti Maty-éren zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság első döntős napján, amelyen 16 finálét rendeztek.
A kenus Takács Kincső és Korisánszky Dávid is két-két aranyérmet nyert a szolnoki kajak-kenu országos bajnokság utolsó versenynapjának délelőttjén, 200 méteren.
A kenus Takács Kincső és Korisánszky Dávid is két-két aranyérmet nyert a szolnoki kajak-kenu országos bajnokság utolsó versenynapjának délelőttjén, 200 méteren.
A magyar kajak-kenu válogatott 14 érmet, 7 aranyat, 4 ezüstöt és 3 bronzot szerzett a vasárnap véget ért müncheni multisport Eb keretében megrendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon, a dobogós helyek közül öt - 2-2-1 eloszlásban - olimpiai számban született.
A magyar versenyzők négy érmet, köztük egy aranyat szereztek a pénteki döntőkben a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló kajak-kenu kontinensviadalon.
A 200 méter egyesben érdekelt magyar versenyzők közül kettő előfutamából egyből a döntőbe került, kettő pedig középfutamra kényszerül a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló kajak-kenu kontinensviadalon.
A férfi és a női kajaknégyes is bejutott előfutamából a döntőbe 500 méteren a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló kajak-kenu kontinensviadalon.
A Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter ezer méteres kajak kettes és a K-1 500 méteren érdekelt Varga Ádám is magabiztosan nyerte csütörtöki előfutamát, ezzel egyből a döntőbe került a müncheni multisport Európa-bajnokság kajak-kenu versenyében.