A nyitónap délelőtti programjában érdekelt magyar egységek mindegyike továbbjutott a pénteki középfutamba a vasárnapig tartó szegedi kajak-kenu világkupaversenyen.
A magyarok mellett a sportág számos további kiemelkedő alakja is vízre száll a csütörtöktől vasárnapig tartó kajak-kenu világkupán, a Szeged melletti Maty-éren.
Továbbra is édesapja irányításával, de új csapattársakkal készül a szezonra a kétszeres olimpiai bajnok kajakos Csipes Tamara, aki a tokiói játékok utáni teljes idényt kihagyta.
Vasárnap rendezik az évadnyitó maratoni kajak-kenu Vígh Sándor Emlékversenyt Kaposváron, ahol a felnőtt és utánpótlás versenyzők is tesztelhetik formájukat.
Eseménydús hét előtt állnak a kajak-kenusok, pénteken közgyűlést tartanak, a nemzetközi szövetség (ICF) vezető testülete, a board pedig a hétvégén Budapesten ülésezik és szombaton döntést hoz többek között Szeged újabb világbajnoki pályázatáról is.
Hajdu Botond, a magyar para kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya szerint minden kerettag jól halad a felkészüléssel és szerinte legalább négy párizsi kvóta megszerzésére reális esély lesz Duisburgban, az augusztusi kvalifikációs világbajnokságon.
A kétszeres világbajnok kajakos, Gazsó Alida Dóra nemrég érkezett haza Dél-Afrikából, ahol Csipes Ferenc csapatában készült a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamarával, valamint Pupp Noémivel és Fojt Sárával.
Pupp Noémi Európa-bajnok kajakos Csipes Ferenc csapatában készül az idei szezonra és a legfőbb célja, hogy bekerüljön a négyesbe.
Vaskuti István megkapta a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot.
A Tokióban ezüstérmes Varga Ádám azért dolgozik, hogy idén minél közelebb kerüljön legnagyobb hazai riválisához, a kajak egyes 1000 méteren olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz Bálinthoz, és esetleg le is győzze őt.
Idén minden energiájával a négyesre és a kvótaszerzésre összpontosít a Tokióban kajak egyes 200 méteren aranyérmes Tótka Sándor, aki jelenleg egy hónapig a Dél-afrikai Köztársaságban edzőtáborozik.
Az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) megerősítette, hogy a krakkói Európa Játékok lesz az idei kontinensbajnokság a sportágban.