Az emberi jogok világnapján, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (Universal Declaration of Human Rights) elfogadásának 70. évfordulója tiszteletére Bródy János a Budapest Kongresszusi Központban ad koncertet december 10-én.
Beethoven V. zongoraversenye és III. szimfóniája hangzik el vasárnap a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyén Kobajasi Kenicsiró vezényletével a Zeneakadémián.
Felolvasóestek, könyvbemutató, swing- és jazzkoncertek, valamint kávéházi túrák is lesznek a kávéházak éjszakáján, amelyet első alkalommal rendeznek meg május 18-án Budapest több kávézójában.
A Margaret Island koncertjével kezdi hetedik szezonját május 3-án a Budapest Park.
A Margaret Island koncertjével nyit május 3-án a Budapest Park - mondta el Lábas Viktória, a zenekar énekese az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Idén a korábbinál több nemzetközi sztár ad koncertet a Sziget fesztiválon, miután a befektetőkkel közösen 12 százalékkal 8,6 milliárd forintra tudták növelni a költségvetést, és csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhetnek.
Emir Kusturica a fővárosi Hősök terén ad koncertet No Smoking Orchestra elnevezésű zenekarával június 15-én a Duna Karnevál keretében.
A reggae műfaj két sztárelőadója, az olasz születésű Alborosie, valamint a legendás jamaikai csapat, a Skatalites is fellép augusztus 22-én a Budapest Parkban - jelentették be a szervezők.
A Halott Pénz együttes koncertje Budapesten.
Ismert külföldi producerek is készítettek átiratokat a Zagar remixgyűjteményére, amely a napokban jelenik meg dupla vinylen.
Négynapos lengyelországi koncertsorozatát kezdi el csütörtökön este a Szent Efrém Férfikar a sziléziai vajdasági központban, Katowicében, ahol a Magyar Nap alkalmából lép fel, majd más városokban a visegrádi országok zeneszerzőinek férfikari műveiből összeállított programot mutat be.
Koncerttel ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját a Budapest Show Kórus április 22-én a budapesti MOM Kulturális Központban.