Debrecenben koncertezik pünkösdvasárnap a Szent Efrém Férfikar

Debrecenben koncertezik pünkösdvasárnap a Szent Efrém Férfikar: a nap folyamán négy szabadtéri helyszínen is hallhatja őket a közönség a Szentlélek kiáradásának ünnepén.A Liszt Ferenc-díjas Bubnó Tamás által alapított együttes a görögkatolikus főszékesegyház előtti téren, majd a Halközben, a Szent Anna-székesegyház előtt és a református emlékkertben mutatkozik be a Térzene program keretében - közölte a görögkatolikus metropólia sajtószolgálata az MTI-vel.

    
Közleményük emlékeztet rá, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkársága által elindított Térzene program célja, hogy a társadalom szélesebb rétegei számára is elérhetővé váljon a klasszikus zene. A Szent Efrém Férfikar a pünkösdvasárnap 10 órakor kezdődő, Kocsis Fülöp érsek-metropolita által vezetett püspöki szent liturgiát teszi emelkedettebbé, a szertartás után pedig a szabadtéri koncertekkel örvendezteti meg a debrecenieket - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com