Az Etiópiában kialakult feszültség csökkentésére szólított fel az EU

Aggodalmát fejezte ki és a kialakult feszültség csökkentésére szólított fel az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EKSZ) csütörtökön azt követően, hogy Etiópiában hét fegyveres csoport szövetkezett a kormány megdöntésére.

Nyílt konfliktus robbant ki Izraelben a védelmi miniszter és a vezérkar között

Nyílt konfliktus robbant ki Izraelben a védelmi miniszter és a vezérkar között, miután Jiszráel Kac védelmi miniszter vasárnap este élő televíziós adásban bejelentette az izraeli hadsereg Ciszjordániáért felelős parancsnokának leváltását.

Peking a katonai műveletek haladéktalan beszüntetését sürgeti

Kína felszólította az iráni konfliktusban érintett feleket a katonai műveletek haladéktalan beszüntetésére és a feszültség további eszkalációjának elkerülésére - közölte Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Kína: Japánnak nincs joga nyilatkozni Tajvan kérdésében

Japánnak sem történelmi, sem jogi alapon nincs joga megjegyzéseket tenni Tajvan kérdésében – jelentette ki kedden a kínai külügyminisztérium szóvivője.

Izraelből kimenekítették a lengyelek első, 160 fős csoportját

Kimenekítették Izraelből Egyiptomon keresztül a lengyelek első, 160 fős csoportját - közölte szerda reggeli sajtóértekezletén Henryka Moscicka-Dendys lengyel külügyminiszter-helyettes.

Az EU a civil társadalmi tér tiszteletben tartására szólít fel

Az Európai Unió felszólította a szudáni konfliktusban részt vevő feleket, hogy vessenek véget a civil társadalom képviselőinek zaklatásának, és tartózkodjanak a civil társadalmi tér korlátozásától - közölte szóvivője útján az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EKSZ) kedden.

Brit miniszterelnök: nem akarunk konfliktust Oroszországgal

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia nem törekszik konfrontációra Oroszországgal.

A jemeni húszik drónnal támadtak Tel-Avivra, áldozatok

A húszi lázadók Jemenből drónnal támadtak Tel-Aviv központjára péntek hajnalban, a repülő szerkezet az izraeli mentőszolgálat közlése szerint megölt egy embert és megsebesített tízet.

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

Oroszország közölte Izraellel, hogy Irán nem akar eszkalációt - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Sputnik, a Govorit Moszkva és a Komszomolszkaja Pravda rádióállomásnak pénteken adott interjújában.

Az izraeli hadsereg több mint száznegyven palesztin fegyverest ölt meg a gázavárosi Sifa kórházban és környékén

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy több mint száznegyven palesztin fegyverest ölt meg a gázavárosi Sifa kórházban és környékén a négy nappal ezelőtt elindított és csütörtökig tartó hadműveletében, és ismét átvette az ellenőrzést a kórház felett.

Izraeli szóvivő: folytatódik a razzia a gázai kórházban, áldozatok

A főként palesztinok lakta Gázai övezet északi részén, Gázavárosban fekvő Sifa kórházban zajló izraeli razzia során szerdáig legalább kilencven palesztin fegyverest öltek meg, és elfogtak mintegy háromszáz, terrortevékenységgel gyanúsított palesztint.