Nem jut állami forrásokhoz a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a Földművelésügyi Minisztériummal kötött megállapodása keretében - közölte a civil szervezet kedden az MTI-vel. A Földművelésügyi Minisztérium...
Az LMP üdvözli a kormány felsőoktatási koncepcióját, amelyet széles körben vitathatnak meg az érintettek, ám azon számos módosítást kezdeményez.
Ikotity István országgyűlési képviselő és Pető Ernő,...
Az MSZP arra szólítja a fel a kormányt, hogy ne a nehéz sorsú gyerekek ételét vegye el, ne az önkormányzatokat büntesse, hogy fenntartsa "korrupt rendszerét".
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP ország...
Egymilliárd forintot szán a kormány a szegedi zsinagóga felújítására, a közvetlen életveszély elhárításához szükséges 150 millió forint pedig akár egy héten belül folyósítható – jelentette be a Minisz...
A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek és ezzel fenntartható demográfiai fordulat álljon be, ezért családtámogatási akcióprogramot indít - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforr...
A Fidesz a távközlési adó kiterjesztésénél is "szigorú törvénnyel" garantálja, hogy a szolgáltatók ne háríthassák át a költségeket az előfizetőkre - közölte a kormánypárt sajtóirodája kedden az MTI-ve...
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, vonja vissza az internetadó bevezetéséről szóló javaslatát, ne is terjessze az Országgyűlés elé. Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője pénteki budapesti sa...
Szerző: Vya
itt:
Egészségügy
A kormány elfogadta az egészségügyi rendszer átalakítására vonatkozó terveket, az ágazat jövőre több pénzhez jut majd - mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár hétfőn a Kossuth Rádió 18...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, 18+
Egy közterületi munkás Budapesten, a Golgota téren egy aranyrúdnak látszó tárgyat talált.
Az esetet Kemény Gábor Úr a Józsefvárosi Közterület-felügyelet és Városüzemeltetési Szolgálat közmunka koordi...
Szerző: Laura
itt:
Külföldi politika
Megőrizte többségét a parlamenti felsőházban, a szenátusban a hárompárti cseh kormánykoalíció.
A részleges szenátusi választás szombaton délután befejeződött második fordulójában a még nem végleges...
Szerző: Laura
itt:
Belföldi hírek
Iván Gábor zágrábi magyar nagykövet szerint létezik konfliktus a horvát kormány és a Mol Nyrt. között, de ez nem közvetlenül a két kormány konfliktusa. "A magyar kormány nem vesz részt a tárgyalásokba...
Orbán Viktor miniszterelnök szerint mivel az egység és az összefogás meghozta az eredményét az elmúlt négy évben, az emberek tekintélyes része folytatni akarja ezt a politikát.
A kormányfő pénteken...
