OVSZ: jelentősen nő a plazmagyűjtési pontok száma és kapacitása

Jelentősen nő a koronavírus-fertőzöttek gyógyításához szükséges plazmagyűjtési pontok száma és kapacitása Magyarországon - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) kedden az MTI-vel.

Megnyíltak Angliában az oltások tömeges beadására kialakított központok

Megnyíltak hétfőn a koronavírus elleni oltások tömeges beadására kialakított központok Angliában.
2020-ban elhunyt színészek és filmesek

2020-ban elhunyt színészek és filmesek

Tőlük búcsúztunk az elmúlt esztendőben.

Megkezdték az oltottak előjogainak meghatározását Izraelben

Megkezdték az oltottak előjogainak meghatározását Izraelben a lakosság több mint húsz százalékának beoltása után - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

PM: a költségvetés 2020-ban maradéktalanul biztosította a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem forrásait

2020 decemberében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel a múlt évre vonatkozó éves deficit 5548,6 milliárd forint lett - közölte hétfőn előzetes adatai alapján a Pénzügyminisztérium.

Több mint másfél millió embert oltottak be a Szputnyik V-vel

Több mint másfél millió ember oltottak be az első orosz vakcinával, a Szputnyik V-vel - közölte orosz oltóanyagok kifejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).

Csütörtökön érkeznek Kínába a WHO szakértői a vírus eredetének felkutatására

Csütörtökön érkeznek Kínába az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a koronavírus eredetének felkutatásával megbízott nemzetközi szakértői a vizsgálatok megkezdésére - jelentette be a kínai nemzeti egészségügyi bizottság hétfőn.

Meghalt 77 beteg, 1419-cel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 77, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1419 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
Hajmeresztő jóslatok 2021-re!

Hajmeresztő jóslatok 2021-re!

Reméljük, hogy ez a tíz vészjósló prófécia nem valósul meg!

Szerdán kezdődik a csonka szezon

A koronavírus-járvány miatt megrövidített programmal és új csoportbeosztással, valamint átalakított rájátszással szerdán kezdődik a 2020/21-es szezon az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

Maruzsa: ahol csak lehet, nyitva maradnak az általános iskolák és óvodák

Ahol csak lehet, nyitva maradnak az általános iskolák és óvodák - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfő reggel.

Az új variánsok egyik kulcsmutációja ellen is hatékony lehet a BioNTech/Pfizer-oltóanyag

A koronavírus Nagy-Britanniában és a Dél-afrikai Köztársaságban nemrég feltűnt és a korábbiaknál jóval erőteljesebb fertőzési képességgel bíró két új variánsának egyik kulcsmutációja ellen is hatékony lehet a BioNTech és a Pfizer cégek oltóanyaga.