Az LMP petíciót indít a szociális dolgozók bérkiegészítéséért

Petíciót indít az interneten az LMP azért, hogy az egészségügyiek mellett a szociális dolgozók is megkapják az egyszeri, bruttó 500 ezer forintos bérkiegészítést.

Benkő: speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatot vezetnek be azoknak, akik a koronavírus-járvány idején vesztették el munkájukat

Magyarországnak szüksége van minél több kiképzett - hivatásos, szerződéses vagy tartalékos - katonára - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter csütörtök reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

BKK: az érettségi után is marad a normál menetrend

A teljes kapacitást biztosító normál menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok az érettségi után is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Hamarosan újra indul a lovassport Magyarországon

Ugyan "zárt kapuk mögött", de hamarosan újra versenyeket rendez a Magyar Lovassport Szövetség.

Párbeszéd: kormánypárti képviselők bojkottálták az operatív törzs meghallgatását a népjóléti bizottságban

A Fidesz és a KDNP képviselői bojkottálták az operatív törzs meghallgatását a koronavírus-járványhelyzettel összefüggésben az Országgyűlés népjóléti bizottságának szerdai ülésén - mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Augusztus közepén kinyithat a New York-i Metropolitan Múzeum

A New York-i Metropolitan Múzeum (Met) már augusztus közepén, vagy legfeljebb néhány héttel később kinyithat.

Országos tisztifőorvos: az adatok komplex elemzése a járványt követően történhet meg

Az adatok, így az elhunytak számának és arányának komplex elemzése, értékelése a járványt követően történhet meg - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Kásler: a járvány első szakaszát rendkívül sikeresen zártuk

A koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát Magyarország sikeresen zárta le, így a következő lépésekben - a készenléti állapot fenntartása mellett - fokozatosan, megfontoltan visszaállhat az egészségügy a járvány előtti munkamenetre.

OVSZ: több mint 1200-an jelentkeztek véradásra kedden

Országszerte ötven helyszínen 1201-en mentek el vért adni kedden - mondta el Ohnsorge Éva, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) véradásszervezője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Elemző: a gazdaságélénkítés a nemzetállamok háttérbe szorításával is járhat

Fennáll a veszélye, hogy a gazdaságélénkítés fátyla alatt az Európai Unió bizonyos hatásköröket elvenne a nemzetállamoktól, és ez hátrányos lenne Magyarországnak is - mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Pünkösdtől újranyitnak a Danubius Hotels vidéki szállodái

Újranyitnak a Danubius Hotels vidéki szállodái, a balatonfüredi, büki és győri szállodák a pünkösdi hétvégén már várják a vendégeket, június közepétől a másik füredi szálloda, majd ezt követően az első budapesti hotel is megnyit - közölte a szállodalánc szerdán az MTI-vel.

Szerbia enyhít a határátlépési szabályozáson

Koronavírusteszt és korlátozások nélkül léphetnek be várhatóan már péntektől Szerbia területére a hazai és a külföldi utazók is, június elsejétől pedig a szerbiai állampolgárok korlátozások nélkül utazhatnak Bulgáriába és Görögországba is.