Megkezdték a történészek a Terror Háza Múzeum szakmai átvilágítását, amely a jövő keddi újranyitásig nem, majd egy későbbi időpontban fejeződik be - mondta a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter újságíróknak Budapesten csütörtökön.
Szerző: Ancsy
itt:
Gasztronómia
Kulináris élményekkel, halas ételek versenyével és koncertekkel, családi programokkal várja az érdeklődőket a Siófoki Halfesztivál, amelyet október 9-11. között rendeznek a Balaton-parti városban.
Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues kiemelkedő alakja.
Hét továbbjutó, köztük két magyar zongoraművész részvételével folytatódik a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny középdöntője csütörtökön a pécsi Kodály Központban.
Paul Gauguin francia festőművész életművét bemutató kiállítás nyílik október végén a Szépművészeti Múzeumban, Budapesten.
A középkori pestisjárványok történetét, a tengeri kereskedelem szerepét a betegség terjedésében, valamint a kotori lakosság járványok elleni védekezését mutatja be egy csütörtökön nyíló kiállítás a montenegrói világörökségi város óvárosában.
Két év után tér vissza az Operaház színpadára A kalóz című darab a Magyar Nemzeti Balett előadásában.
Ed Sheeran valamennyi előzenekara kilépett a brit sztár most futó észak- és dél-amerikai turnéjából, tiltakozásul amiatt, hogy a koncertsorozat szervezői kirakták a sorozatból a rapper Macklemore-t - írta a bbc.com.
A Cirque du Soleil OVO című előadásának megújult változatával tér vissza Budapestre jövő tavasszal.
A pécsi Kodály Központban rendezik meg a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntőit október elején
A pécsi Kodály Központ ad otthont a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntőinek október 1. és 3. között.
Hat különböző előadással, hat különböző színházi világgal találkozhat a közönség a szegedi MASZK Egyesület őszi programjának előadásain vasárnaptól egészen október közepéig - tájékoztatta a civil szervezet az MTI-t.
A 20. század második felének egyik meghatározó spanyol-katalán képzőművésze, Antoni Tapies grafikai műveiből mutat be válogatást a Magyar Nemzeti Galéria legújabb, kedden nyíló kabinetkiállítása.