KIM: napokon belül megérkezik a színházak támogatása

Napokon belül megkezdődik a megítélt kormányzati támogatások kifizetése a minősítéssel nem rendelkező előadóművészeti szervezetek, köztük a fővárosi és vidéki színházak számára.

Szijjártó: Magyarország és Kína kapcsolatrendszerét a kiszámíthatóság és a stabilitás jellemzi

Magyarország és Kína kapcsolatrendszerét a kiszámíthatóság és a stabilitás jellemzi, azonban fontos, hogy ennek az együttműködésnek az emberi alapja is meglegyen, amit leginkább az oktatással és a kultúrával lehet megteremteni - közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Tamási Áron 125 címmel nyílt kiállítás Budapesten

Tamási Áron 125 címmel nyílt kiállítás hétfőn Budapesten.

A Kárpát-kanyarban is bemutatkozik a Muzsikál az erdő

Két székelyföldi és egy barcasági helyszínen is szervez erdei koncerteket romániai partnereivel a magyarországi Muzsikál az Erdő Alapítvány.

Kastélykoncerteket szervez a Filharmónia Magyarország Gyulán

Három kastélykoncertet visz Gyulára a Filharmónia Magyarország.

Országos pályázaton keresi a város művészeit Keszthely

Országos pályázaton keresi Keszthely a város művészeit, a két kiválasztott fiatal alkotó egy hónapot tölthet el és dolgozhat a Balaton-parti városban.

Moliere életéről szóló kortárs darabbal zárja jubileumi évadját a Comédie-Francaise

Moliere életéről készült kortárs darabbal zárja jubileumi évadját a párizsi Comédie-Francaise, amely minden idők egyik legjelentősebb színházi szerzője születésének 400. évfordulója alkalmából kilenc művét tűzte műsorára.

A cigány dal napját augusztus 8-án rendezik három helyszínen

A cigány kultúra sokszínűségét ünneplik augusztus 8-án három helyszínen.

Zenei élet a nagyszínpadon túl

A hiphop és rap képviselői a dropYard, a világzene aktuális előadói a Global Village, a feltörekvő európai tehetségek az Európa Színpadon lépnek fel az idei Sziget fesztiválon augusztus 10-étől 15-éig.

Dabis Attila Tévhitek az autonómiáról című könyvét mutatják be csütörtökön

Dabis Attila Tévhitek az autonómiáról című könyvét mutatják be csütörtökön a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban a székelyföldi Tusnádfürdőn.

Magyar vonatkozású fókusz és szakmai sikerek Bolognában

Nagy sikerrel mutatták be a magyar szakemberek az Alapfilmek és a Klassz elnevezésű oktatási és ifjúsági programot a restaurált filmek legfontosabb fesztiváljainak egyikén, Bolognában - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) csütörtökön az MTI-vel.

Újból jönnek külföldi sztárok is a debreceni Campus Fesztiválra

Idén teljes programkínálattal tér vissza a Campus Fesztivál: a hazai könnyűzenei élet legismertebb és legjobb képviselői mellett két év szünet után újból érkeznek külföldi sztárfellépők is Debrecenbe - tájékoztatták a szervezők a kapunyitás napján, szerdán az MTI-t.