Két különleges produkcióval lép fel a Magyar Állami Népi Együttes a Müpában

Két különleges előadással, a Bartók Béla szellemi örökségét feldolgozó Tiszta forrás című összművészeti előadással és a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó Kivirágzott keresztfája című táncjátékkal várja a közönséget a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE).

Hat projekt mutatkozhat be az Annecy Fesztiválon

Hat projekt mutatkozhat be az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztivál MIFA Partner Pitch programjában.

Május végén jön Paul McCartney új lemeze

Május 29-én kerül a boltokba Paul McCartney új, sorrendben 27. stúdiólemeze.

Odaítélték a Hevesi Sándor-díjakat

Peremartoni Krisztina színész, művészeti vezető, Borbély Alexandra színész és Kálmán Eszter látványtervező kapja idén a magyar színház nemzetközi elismertetéséért odaítélt Hevesi Sándor-díjat.

Színházi világnap a Nemzeti Színházban

A Marxtőkéje című előadást mutatják be pénteken, a színházi világnapon a budapesti Nemzeti Színházban, ahol szombaton A mi kis városunk című előadás után közönségtalálkozóra várják a közönséget.

EJI–Deezer együttműködés az MI által generált felvételek kiszűréséért

A mesterséges intelligencia által generált felvételek kiszűrése érdekében megállapodást kötött az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a Deezer globális zeneszolgáltatóval.

Két koncertre összeáll a Kistehén zenekar

Négy év szünet után, két koncert erejéig újra összeáll a Kistehén zenekar.

Premier a Csukás Meserádióban, új mese kel életre Csukás István születésének 90. évfordulóján

A legendás meseíró, Csukás István eddig kiadatlan, egyben utolsó művét születésének 90. évfordulója alkalmából premierként mutatja be a közmédia.

Varga Mihály: a jegybank huszonhárom műtárgyat helyezett letétbe Karcagon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kortárs képzőművészeti gyűjteményéből 23 műtárgyat helyezett letétbe a karcagi Györffy István Nagykun Múzeumban - közölte a jegybank elnöke az alkotások szerdai átadó ünnepségén Karcagon.

A Bin-Jip, Antonia Vai és a Loop Doctors is fellép

A hazai színtér képviseletében Antonia Vai, Soma Mamagésa és a Vanavan, a Bin-Jip, a Loop Doctors feat. Gesztesi Alexandra, valamint az InFusion Trio is koncertet ad az idei Paloznaki Jazzpikniken.

Visszatér a Budapest Park KEMP

Ismét megrendezi közös és ingyenes alkotótáborát a Budapest Park és a Banana Records.

Új helyszínen rendezik meg a KávéBár Bazárt

Új helyszínen, a budapesti Groupama Aréna rendezvényterében rendezik meg a KávéBár Bazárt szombaton és vasárnap.