Újabb öt évre, 2024. november 30-áig, Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum jelenlegi főigazgatóját bízta meg az intézmény vezetésével Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a főigazgatói álláshelyére kiírt pályázat eredményes lezárulta után - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
A hőség ellenére sokan látogattak el kedd délelőtt a Várkert Bazár előtt felállított Magyar Ízek Utcájába, valamint a Mesterségek Ünnepére a Budai Várba, ahol kedd estig mintegy ezer kézműves mester mutatkozik be.
Mága Zoltán hegedűművész a budapesti Szent István-bazilika előtt ad gálaműsort augusztus 23-án a 100 templomi jótékonysági koncertsorozat részeként.
Bár az új kenyér ünneplése újabb keletű szokás, a paraszti kultúrában a kenyeret és a búzát nagy tisztelet övezte - mondta el a Hagyományok Háza néprajzkutatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Augusztus 20-án a virágokkal feldíszített biciklisek hagyományos kerekezésével kezdődött meg az ötvenedik debreceni virágkarnevál.
Magyar szerzők művei és a zeneiség jellemzi a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal elismert ötvenéves kassai Thália Színház jubileumi évadát - közölte a teátrum igazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Csaknem száz rendezvénnyel várják a családokat a Zsolnay Örökségkezelő (ZSÖK) nyárbúcsúztató ingyenes fesztiválján, amelyet augusztus 23. és 25. között tartanak immár nyolcadik alkalommal a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.
Ifjú mesterek remekei címmel megnyílt a Népművészet Ifjú Mestere pályázat idei kiállítása pénteken a Magyar Népi iparművészeti Múzeumban, Budapesten.
Régi magyar motívumokat, díszítéseket láthat a közönség új köntösben a Folktrend divatbemutatón, a programot a 33. Mesterségek Ünnepéhez kapcsolódóan rendezik meg vasárnap Budapesten, a Budavári Palotában.
Polcz Alaine és Mészöly Miklós levelezéséből felolvasószínházi előadást láthat a közönség vasárnap este a Zsámbéki Romtemplomnál.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Klipszemlét.
Budapesten, a Pozsonyi úti református templom altemplomának felújított színpadán mutatja be Pozsgai Zsolt Mátyás és Janus című darabját szeptemberben a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház társulata.