Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész életének 95. évében, február 6-án elhunyt - tudatta a család pénteken az MTI-vel, egyúttal kérve a sajtó és a közvélemény megértését, hogy további nyilatkozattétel céljából ne keressék őket.
A mostani globalizált világban egyre nagyobb érték a tájház - emelte ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában.
Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét, hiszen többek között átfogó Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség.
Nemzetek Kincsei: magyar és kínai népi hangszerek címmel bocsátott ki bélyeget a Magyar Posta szerdán Budapesten, a Kínai Kulturális Központban.
Emlékestet rendez a Tompos Kátya Alapítvány március 2-án a Budapesti Kongresszusi Központban.
Új designtermékek létrehozására írta ki harmadik inkubációs programját a Creative Hungary, a Product LAB-re a hazai designipari gyártók és tervezők jelentkezhetnek március 6-ig.
Az egyházmegye és az olasz kulturális minisztérium is vizsgálatot indított a római San Lorenzo in Lucina-bazilikában látható angyalábrázolás ügyében, de még nem született döntés a Giorgia Melonira hasonlító festmény sorsáról - közölte Giulio Albanese, a római egyházmegye sajtóreferense kedden.
Tamási Áron eredetileg bábjátéknak íródott Szegény ördög című művét mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban február 27-én.
A Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulója alkalmából a statisztika akadémiai gyökereit, mérföldköveit és élő tudományos kapcsolódásait mutatja be a KSH Könyvtárban berendezett, keddtől látogatható jubileumi kamarakiállítás.
A helyi ruhagyár történetét és vértanúk életét bemutató tárlatokkal, továbbá felnőtteknek szóló nyári táborral is várják a látogatókat idén a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának (ZMI) három tagintézményében.
Január elsejétől 15 százalékkal nőtt a kulturális ágazatban dolgozók bére, a béremelés mintegy 41 ezer dolgozót érint - közölte a művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna keddi adásában.
A farsangi időszak hagyományaihoz kapcsolódó programokat kínál közönségének a Néprajzi Múzeum a következő két hétvégén - tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t.