Naomie Harris Oscar-jelölt színésznőt a Brit Birodalom Rendjének tisztje elismeréssel tüntette ki II. Erzsébet királynő a Buckingam-palotábban.
A világ filmkritikusait tömörítő szervezet (FIPRESCI), az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar versenyfilmet, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását díjazta szombat délben a berlini nemzetközi filmfesztiválon.
Ösztöndíjat ad a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a magyarországi alkotótelepek történetének tudományos feldolgozására - mondta Fekete György, az MMA elnöke szombaton egy budapesti szimpóziumon.
Meghaladta a százezret a Műcsarnok látogatóinak száma 2016-ban - mondta Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.
Ösztöndíjat ad a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a magyarországi alkotótelepek történetének tudományos feldolgozására - mondta Fekete György, az MMA elnöke szombaton egy budapesti szimpóziumon.
Robin Ticciati vezényletével ad koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) február 24-én, 25-én és 27-én a Müpában, valamint február 27-én a Várkert Bazárban.
Személyes hangvételű darabbal tér vissza Budapestre márciusban az újcirkusz egyik legnagyobb úttörője, Daniele Finzi Pasca és társulata.
A formabontó gondolkodású határon túli író, Végel László lesz a Müpa Literárium sorozatának következő vendége hétfőn - közölte az intézmény az MTI-vel.
Áder János magyar államfő és VI. Fülöp spanyol király közösen nyitotta meg a budapesti Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria műkincseiből összeállított tárlatot az idén 25. évfordulóját ünneplő, világhírű madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumban pénteken.
Idén már két ország két városa, Budapest és Bécs ad otthont ad az Armel Opera Festivalnak június 28. és július 4. között.
Az állandóan változó és kísérletező Anima Sound System 2017-ben is meglepő dolgokra készül.
A színház, az élőzene, a kortárs tánc és a videoművészet ötvözésével idézi meg Frida Kahlo mexikói festőnő életét a Duda Éva Társulat és a Budapesti Operettszínház közös produkciója, amelynek ősbemutatója március 3-án lesz az Átrium Film- Színházban.