Koncz Zsuzsa lemezbemutató koncertje az Arénában

Vadvilág címmel tavaly ősszel megjelent negyvenedik stúdióalbumát mutatja be Koncz Zsuzsa március 11-én, szombaton a Papp László Budapest Sportarénában.

Március közepén rendezik az ötödik Füredi Tavaszi Fesztivált

Ötödik alkalommal rendezik meg a Füredi Tavaszi Fesztivált, az öt napon át tartó rendezvény az 1848-1849-es forradalom és a balatoni vitorlázás évfordulójának jegyében várja a családokat március 15-től - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény szervezője.

Három bemutatóra készül a Gyulai Várszínház

Idén is három bemutatóra készül a nyári évadban a Gyulai Várszínház, amely június 29. és augusztus 13. között várja a látogatókat programjaival - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

Vivica Genaux és az Europa Galante a Müpában

A barokk zene egyik újrafelfedezett mestere, Johann Adolf Hasse Pyramus és Thisbe című operájának egyik címszerepét énekli a Müpában az Europa Galante kíséretével február 27-én a régizene egyik legelismertebb kortárs előadójaként számon tartott Vivica Genaux.

Emelte a határon túli színházak és professzionális táncegyüttesek támogatását a kormány

A kormány 57,5 millió forinttal támogatja a határon túli színházak és professzionális táncegyüttesek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását, amely 25 százalékkal több, mint az előző évben e célra fordítható összeg.

Dresch Mihály és Tintér Gabriella nyitja a Párbeszéd koncerteket

Új zenei sorozat indul a fővárosi Bethlen Téri Színházban.

John McLaughlin és a 4th Dimension március 3-án a Müpában

A fúziós dzsessz történetének minden bizonnyal legvirtuózabb gitárosa, John McLaughlin ad koncertet március 3-án pénteken 4th Dimension elnevezésű formációjával a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Sérült és ép előadók lépnek közösen színpadra a Trafóban

Sérült és ép előadók lépnek közösen színpadra március 1-jén az ArtMan Egyesület estjén a Trafó Kortárs Művészetek Házában, ahol két előadás, Mészöly Andrea Az Én házam című rendezésének, valamint a Tánceánia Együttes Fehér című produkciójának bemutatóját láthatják az érdeklődők.

Jubileumi könyvturnéra indul Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs

Jubileumi könyvturnéval ünnepli első kötete megjelenésének 10. évfordulóját Benyák Zoltán (Az idő bolondjai, A nagy illúzió) és Bíró Szabolcs (Non nobis Domine, Anjouk-sorozat) - közölte az Athenaeum Kiadó az MTI-vel.

Alan Rickman halála miatt nem szerepel Emma Thompson az Igazából szerelem folytatásába

Emma Thompson brit színésznő filmbéli férje és jó barátja, Alan Rickman halála miatt nem szerepel az Igazából szerelem című, 2003-as nagy sikerű film folytatásában.

Arany Jánosra emlékeznek a Bartók Rádió Stúdiókoncert-sorozatán

Arany János születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a költő megzenésített verseiből, balladáiból készült korabeli és mai melodrámák, valamint saját szerzeményű dalai hangzanak el az Bartók Rádió Stúdiókoncert-sorozatának szombati előadásán a Magyar Rádió Márványtermében.

A filmturizmus megerősítéséről állapodott meg a Korda Stúdió és a Magyar Turisztikai Ügynökség

A filmturizmus megerősítését, annak fellendítését célzó együttműködésről állapodott meg a Korda Stúdió, a Korda Filmpark és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).