Liftet építenek a veszprémi várnegyedbe látogatók számára, amely a várhegy belsejében közlekedik majd.
A Mohács 500 program keretében példa nélküli megújuláson megy keresztül a Villányi-hegységben, a Szársomlyó hegy lábánál egy felhagyott kőbányában több mint fél évszázada létesült nagyharsányi szoborpark - tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) pénteken az MTI-t.
Idén augusztus 16-tól kezdve hatnapos rendezvénysorozat ünnepli az államalapítás évfordulóját.
Újabb 6 milliárd forintos lendületet kap az előadóművészet - mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter csütörtökön Budapesten, az előadóművészeti szervezetek 2025. évi támogatásáról tartott sajtótájékoztatón.
Most első alkalommal közösségi virágkocsit is készítenek a lakosság bevonásával a debreceni virágkarneválra - jelentette be a város turisztikáért is felelős alpolgármestere sajtótájékoztatón szerdán, a Kölcsey-központban.
A szegedi Reök-palotában működő Regionális Összművészeti Központ (Reök) megnyitásának 18. évfordulója alkalmából felújítják az 1907-ben megépített palota eredeti esztétikáját hordozó Zöld-szalonját.
Az idei nyáron három állandó kiállítás és öt időszaki tárlat kurátori vezetései, továbbá egy átfogó épületséta közül választhatják ki a látogatók azt a területet, amelyet mélyebben szeretnének megismerni a Néprajzi Múzeumban.
Közös megegyezéssel szeptember elsején távozik posztjáról Mátyássy Szabolcs, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója - tájékoztatta az intézmény sajtószolgálata szerdán az MTI-t.
Idén a "sejtés" hívószóval hirdeti meg hagyományos irodalmi pályázatát a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál - tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.
A nyár egyik legfontosabb intellektuális fesztiválja, az MCC Feszt csütörtökön kezdődik Esztergomban neves külföldi és magyar közéleti szereplőkkel, könnyűzenei előadókkal – mondta el kedden, az esemény sajtóbejárásán a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója.
Augusztus 17. és 20. között a Budai Vár polgárvárosi részén rendezik meg Magyarország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét, melynek díszvendége Azerbajdzsán lesz.
Fülek önkormányzata helyreállítja a vár legrégebbi, 12-13. századi, rossz műszaki állapotban lévő részét; emellett a felső várban, a jelenleg nem látogatható Óratoronyban egy kilátó is épül - tájékoztatta Fülek Város Hivatala csütörtökön az MTI-t.