Harmonia Albensis: négy templomi koncert a barokk jegyében Székesfehérváron

Júliusban, tizenhatodik alkalommal rendezik meg Székesfehérváron a Harmonia Albensis templomi koncertsorozatot, amelynek középpontjában ezúttal a barokk zene lesz a város barokk emlékéve jegyében.

Erődtúrák, kiállítások, tűzugrás Komárom-Esztergom megyében

Esztergomban több kiállítás nyílik, Komáromban éjjeli erődtúrák indulnak, Oroszlányban gyertyafényben mutatják be a kamalduli remeteséget, Tatán tűzugrást tartanak június 23-án, a múzeumok éjszakáján.

A Magyar Állami Népi Együttes és a Budapesti Operettszínház is részt vesz a Vásárhelyi Forgatagon

A Magyar Állami Népi Együttes és a Budapesti Operettszínház is részt vesz a Vásárhelyi Forgatagon, amelyet augusztus 27. és szeptember 2. között szerveznek meg Marosvásárhelyen.

Légvédelmi ágyú jelzi Debrecenben a rendezvény kezdetét

Debrecen múzeumai, kulturális intézményei ezúttal is közösen kínálnak programokat a múzeumok éjszakáján - jelentették be a szervezők szerdán, a rendezvény sajtótájékoztatóján a Déri Múzeumban.

Huszonnégy település összefogásával rendezik meg a göcseji dombérozót Zala megyében

Huszonnégy zalai település összefogásával rendezik meg július 14. és 22. között a III. Göcseji Dombérozó elnevezésű rendezvényt 24 településen.

Tim Robbins Kristályglóbuszt kap a filmfesztiválon

Tim Robbins Oscar-díjas amerikai színész, rendező, forgatókönyvíró és zenész Kristályglóbuszt kap az idei 53. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban a világ filmművészetét gazdagító munkásságáért - közölte a fesztivál szervezőbizottsága keddi prágai sajtótájékoztatóján.

Fiatalok számára hirdettek workshopot és kritikusműhelyt a szegedi Thealter fesztiválon

A művészeti képzésben résztvevő fiatalok számára hirdettek színházi workshopot, a színházi írással foglalkozóknak pedig kritikusműhelyt a szegedi Thealter fesztiválon, melyet idén augusztus elején rendeznek meg a Tisza-parti városban - tájékoztatta a szervező MASZK Egyesület az MTI-t.

Színes programokkal készül a Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Színes programokkal várja idén is az érdeklődőket a múzeumok éjszakáján a Hadtörténeti Intézet és Múzeum: szombaton nyílik meg a száz éve elsüllyedt Szent István csatahajóról szóló kiállítás, de lehet fémkatonát önteni, s a katonai sportágakat is ki lehet majd próbálni.

Családi és gyermekprogramok Veszprémben

Családi és gyermekprogramokkal, tárlatvezetéssel, koncerttel várják az érdeklődőket a veszprémi kulturális intézmények, valamint a város néhány utcája és tere is - közölte a városban tartott hétfői sajtótájékoztatóján a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója.

A kiállítóhelyek sokszínűségét mutatják be Szombathelyen

A városban működő közgyűjtemények, kiállítóhelyek sokszínűségét mutatják be a múzeumok éjszakáján Szombathelyen.

Koncertek, séták, képzőművészeti és sportprogramok a Mátrai Művészeti Napokon

Klasszikus és népzenei koncertekkel, vezetett erdei sétákkal, ismeretterjesztő előadásokkal, képzőművészeti kiállításokkal, sport- és gyerekprogramokkal várja a közönséget kilenc napon át kilenc helyszínen június 30. és július 8. között a Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat.

Hétfőn kezdődik a 14. Magyar Táncfesztivál Győrben

Hétfőtől egy héten át ismét a tánc fővárosa lesz Győr, ahol 14. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált és negyedszer a gyermek táncfesztivált - tájékoztatta a szervező Győri Balett igazgatója az MTI-t.