Kisvasúti járműbemutatót tartanak szerdán és csütörtökön Csillebércen

Szerdán és csütörtökön 10 és 16 óra között ingyenes kisvasúti járműbemutatóra várja a Gyermekvasút a családokat Csillebérc állomásra - olvasható a MÁV Zrt. keddi közleményében.

Már virtuálisan is bejárható a Hild-villa

Hild József Budakeszi út 38. szám alatti egykori villája eddig csak rendezvények alkalmával volt látogatható, mostantól azonban már virtuálisan is megnyitja kapuit a közönség előtt.

Péntek estig lehet még adományozni az ökumenikusok adománypontján a Bazilikánál

Péntek estig lehet még adományozni az ökumenikusok szeretet.éhség. elnevezésű kampányában a budapesti Szent István Bazilikánál lévő adományponton, a 1353-as adományvonal hívásával pedig az ünnepek alatt is lehet segíteni.

Digitális fejlesztések kezdődnek a Zeneakadémián

Átfogó informatikai fejlesztés indul a Zeneakadémián az uniós helyreállítási alap támogatásával, több mint 1,2 milliárd forintból - közölte a a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szerdán az MTI-vel.

Lezárult a Tamási Áron-emlékév

Irodalmi vetélkedőt, illusztrációs pályázatot, prózamondó versenyt is szerveztek többek közt a 125 éve született székely író, Tamási Áron tiszteletére a december végén lezárult emlékévben.

Múzeumként nyílik meg tavasztól a brüsszeli városháza

Múzeumként nyílik meg, és teljes körűen látogathatóvá válik a brüsszeli városháza tavasztól - tájékoztatott a The Bulletin című angol nyelvű belga hírportál.

Elhunyt Terry Hall, a The Specials frontembere

Elhunyt 63 éves korában Terry Hall, a brit The Specials együttes frontembere, akinek közreműködésével olyan sikerszámok születtek, mint a Ghost Town, a Gangsters és a Too Much Too Young - számolt be róla a BBC News kedden.

Átadták az idei Magyar Teátrum Díjakat

Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák dolgozóit elismerő Magyar Teátrum Díjakat a Budapeti Operettszínházban - közölte a Magyar Teátrumi Társaság az MTI-vel kedden.

Márciusban mutatják be a Hadik című történelmi filmet

Március 9-ől lesz látható a magyar mozikban az 1757-ben játszódó Hadik című történelmi film, amely Hadik András berlini portyájának történetét eleveníti fel a klasszikus magyar kalandfilmek stílusában.

Csaknem két és fél millió forintot gyűjtött a Quimby zenekar a Vadaskert Gyermekkórháznak

A Quimby jótékonysági aukcióján az együttes tagjainak műveiért összesen 2 millió 441 ezer forintot fizettek a licitálók, akiknek az adománya a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia munkáját támogatja.

Csaknem két és fél millió forintot gyűjtött a Quimby zenekar a Vadaskert Gyermekkórháznak

A Quimby jótékonysági aukcióján az együttes tagjainak műveiért összesen 2 millió 441 ezer forintot fizettek a licitálók, akiknek az adománya a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia munkáját támogatja.

Több mint 180 ezer fontért keltek el Jane Austen könyvei egy brit aukción

Nem kevesebb mint 181 000 fontért (73,6 millió forint) vették meg Jane Austen öt regényének első kiadását egy gloucestershire-i aukción.