Szerző: Gabriella
itt:
Színes hírek
A világ legszebb könyvtárai után egy újabb összeállítással jelentkezünk, amelyben a világ legszebb mozijait nézhetjük meg. A most következő mozik mind a tervezés csodái.
Sok mozi már igazi múlttal re...
A falusi disznótor hagyományaiba, valamint a hurka, a kolbász és a toroskáposzta cigány módon történő elkészítésébe pillanthatnak bele mindazok, akik kilátogatnak szombaton a 14. Nemzetközi Böllérvers...
Három koncert erejéig újra összeáll az Amorf Ördögök, a 2000-es évek első felének népszerű, modern sanzonokat játszó zenekara. A csapatot, amely legutóbb 2007-ben lépett fel, májusban és júniusban lát...
Zala megye városaiban gálaműsorokat, irodalmi estet tartanak a magyar kultúra napján, a közművelődési és közgyűjteményi intézmények pedig rendhagyó kiállításon mutatják be tevékenységüket.Zalaegerszeg...
Robert Wilson világhírű amerikai művész előadást tart rendezői világáról, művészi pályájáról április 25-én a Vígszínházban, ahol 1914 című produkcióját is újra láthatja a közönség.A neves színházi ren...
A Cimbalom Világszövetség (CWA) ebben az évben a Hagyományok Házában rendezi meg 10. Nemzetközi Újévi Cimbalomkoncertjét, amelyen idén Magyarország, Szlovákia, Fehéroroszország, Ausztria és Moldávia z...
Szatirikus valláskritikai rajzokból rendez kiállítást egy bécsi galéria, a tárlatot a Charlie Hebdo francia magazin elleni párizsi merénylet miatt a tervezettnél várhatóan korábban láthatja majd a köz...
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Filmre viszik Joseph Goebbels, a második világháborús náci rendszer hírhedt propagandafőnöke és Lída Baarová, korabeli híres cseh színésznő szerelmi viszonyát -...
Ismét láthatóak az Irodallam című sorozat előadásai a Radnóti Színházban: januártól a színház három művésze, Adorjáni Bálint, Szávai Viktória és Andrusko Marcella irodalmi estjeit tűzik műsorra.A Radn...
Tavasszal megnyílik a legrégebbi falfestményeiről ismert dél-franciaországi Chauvet-barlang másolata
Tavasszal újabb őskori barlang másolata nyílik Franciaországban: a dél-franciaországi Ardeche megyei Le Pont-d'Arc melletti barlangot a tervek szerint április 25-étől vehetik birtokba a látogatók.A La...
Az előző évekhez képest nagyobb forgalmat produkált a magyarországi műtárgypiacon piacvezetőnek számító Virág Judit Galéria és Kieselbach Galéria 2014-es árverési szezonja."A tavaly téli aukció több m...
Verdi Aidáját dirigálhatja tavasszal a Kairói Opera színpadán Rózsa Ferenc szombathelyi karmester, aki három nagysikerű koncertet adott szilveszterkor és az újév első napjaiban Kairóban, Alexandriában...