Egy új kutatás szerint az ókori Egyiptomban azoknak a holttestét, akik nem engedhették meg maguknak a drága bebalzsamozást, iszaphéjjal fedhették be - számolt be róla a theartnewspaper.com művészeti portál.
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) és az ELTE kutatói a szolgáltató által közzétett iPhone-mobiladatok felhasználásával vizsgálták a tavaszi koronavírus járvány ellen hozott intézkedések hatásait kilenc európai országban - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kedden.
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói a kocsányos tölgy csemetéinek természetes utánpótlását megakadályozó lisztharmatjárvány-elméletükről publikáltak tanulmányt januárban a Biological Conservation című szakfolyóiratban.
Egy pszichológiai kutatás szerint elképzelhető, hogy az emberek a környezetükben gyakran együtt előforduló vizuális információkat ahhoz hasonlóan dolgozzák fel, ahogy az elméleti matematikusok gondolkodnak a komplex matematikai fogalmakról.
Közel 13 milliárd forintra pályázhatnak a kutatók a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) most megnyílt pályázatán - jelentette be szerdán Schanda Tamás.
Szerző: Ancsy
itt:
Színes hírek
Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.
Számos betegségben jelentős szerepet játszó, bonyolult szerkezetű fehérje, a ROCK2 szabályozásának szerkezeti alapjait tárták fel a ELKH Természettudományi Kutatóközpont (TTK) kutatói Závodszky Péter vezetésével.
Munkahelyük megőrzése érdekében ismét bértámogatásban részesülhetnek a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor magasan képzett szakemberei a járványhelyzet miatt, három hónapos időtartamban.
Rekonstruálták a Heródes-kori Szentély udvarának mozaikpadlóját Jeruzsálemben a megtalált mozaikdarabkák alapján.
Az elmúlt négy évben háromszorosára nőtt a lakosság pénzügyi kultúráját fejlesztő programokban résztvevők száma - többek között erre is rávilágít az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kutatása, amely átfogó képet ad az állampolgárok pénzügyi kultúrájának fejlesztését célzó kezdeményezésekről.
Komplex egészségipari multidiszciplináris kompetenciaközpontot hoznak létre új innovatív termékek és technológiák fejlesztésére a Debreceni Egyetemen (DE).
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Annak ellenére, hogy a kutyák hallása kiváló, mégsem figyelnek a szavak közötti különbségekre, ha azok csak egy beszédhangban térnek el.
