Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden telefonbeszélgetést folytat Orbán Viktor miniszterelnökkel fontos, közérdekű és aktuális ügyekről.
Asselborn: az EU-nak határozottan cselekednie kell a Fidesz győzelme után a közös értékek védelmében
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint az Európai Uniónak határozottan cselekednie kell a Fidesz nagyaranyú választási győzelme után, semlegesítenie kell az uniós értékeken mutatkozó "kóros elváltozást".
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a demokratikus választásokhoz illő módon gratulál Orbán Viktor magyar kormányfőnek és pártjának az egyértelmű választási győzelemhez - mondta a CDU főtitkára hétfőn Berlinben.
Felavatták Lech Kaczynskinak, a 2010-ben a nyugat-oroszországi Szmolenszk melletti légikatasztrófában meghalt lengyel elnöknek az emléktábláját hétfőn a lengyel szejmben.
Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője hétfőn gratulált Orbán Viktor kormányfőnek a Fidesz egyértelmű választási győzelméhez.
Üdvözölte a Fidesz-KDNP választási győzelmét a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP), amelynek elnöke, Menyhárt József hétfői Facebook-bejegyzésében gratulált az országgyűlési választás győztesének.
Angela Merkel német kancellár írásban gratulált Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek választási győzelméhez - mondta a német szövetségi kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
A kárpátaljai magyarság helyzetét és jövőjének a kilátásait tekintették át a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) XXIX. soros közgyűlésének küldöttei szombaton Beregszászon.
Magyarországnak és a visegrádi csoport további tagjainak már évek óta az a következetes álláspontja, hogy az illegális bevándorlás veszélyes, ezért azt meg kell állítani, és a határokat meg kell védeni.
Beszüntette tárgyalásait az új cseh kormánykoalíció kialakításáról az ANO mozgalommal a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD).
Negyvenre emelkedett a sebesültek száma a Gázai övezet határán az izraeli hadsereg és a palesztinok között pénteken kirobbant összecsapásokban - jelentette az izraeli sajtó.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön este egy nyugat-virginiai rendezvényen azt állította, hogy ahol az amerikai határ felé tartó illegális bevándorlók karavánjában a női migránsokat "soha nem látott mértékben erőszakolják meg".