A Kijevben tavasszal agyonlőtt volt orosz parlamenti képviselő meggyilkolását egy ismert orosz alvilági bandafőnök finanszírozta és szervezte meg az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattal, az FSZB-vel együttműködve - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Jurij Lucenko ukrán főügyész Kijevben.
Gyalogosok közé hajtott Londonban egy autó szombat délután.
Az új ukrán oktatási törvény elfogadása után előállt helyzetet vitatta meg, és az ukrán állam vezetőinek, illetékes hatóságainak, valamint az európai uniós szervezeteknek címzett nyilatkozatot fogadott el soron kívüli közgyűlésén a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ).
Teodor Melescanu román külügyminiszter szerint törvénytelen eldönteni egy ország feldarabolását anélkül, hogy tárgyalnának az illető ország kormányával, az egyedüli olyan szervezettel, amely megtestesíti az állam szerkezetét.
A korábban őrizetbe vett hat gyanúsított közül három férfi, köztük két radikális iszlamista ellen indított a francia terrorelhárítási vizsgálóbíró eljárást szombaton a múlt hétvégén Párizsban tervezett robbantásos merénylet miatt - közölték igazságügyi források.
A spanyol kormány megkönnyítette az országban működő cégek székhelyének belföldi megváltoztatását - jelentette be a spanyol gazdasági miniszter a kabinet pénteki ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
Kárpátalja magyarsága hagyományosan Nagyszőlősön, báró Perényi Zsigmondnak, Ugocsa vármegye mártírhalált halt főispánjának a szobránál tartotta központi megemlékezését az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúiról.
Bocsánatot kért a spanyol csendőrök erőszakos fellépése miatt a múlt heti katalóniai népszavazáson a spanyol kormány katalóniai megbízottja egy barcelonai televíziós interjúban pénteken.
Elérte célját az orosz-belorusz Zapad-2017 hadgyakorlat, az azon részt vevő orosz egységek és harci eszközök pedig visszatértek állandó állomáshelyükre - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy pénteki moszkvai katonai tanácskozáson.
A török kormány több mint 40 százalékkal megnöveli a védelmi minisztérium költségvetését - jelentette a Hürriyet című török napilap pénteken, a kormányzati közlönyben megjelent pénzügyi tervre hivatkozva.
Jogvédő csoportok szerint Magyarország és Lengyelország után Románia is az "illiberalizmus ösvényére" lépne azzal, ha sikerre vinnék az országban azt a népszavazási kezdeményezést, amely alkotmánymódosítással tiltaná meg a melegházasságot - írta pénteki cikkében a Politico.
Rossz üzenetnek tartja a közös jövő alakítása szempontjából Kelemen Hunor azt, hogy a román pártok még a párbeszédet is elutasították az anyanyelvhasználati jogok bővítéséről.