Az RMDSZ elnöki szerint felesleges az MSZP és a PM vezetőinek Erdélyben kampányolniuk, mert az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak.
Donald Trump amerikai elnök szankciókat tervez azon országok ellen, amelyek nem fogadják be az Egyesült Államokból kitoloncolni szándékozott állampolgáraikat.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egyik "médiafelelősét" fogta el a török csendőrség a nyugat-törökországi Kocaeli tartományban - jelentette pénteken a Dogan török hírügynökség.
Újabb német városban függesztik fel a menedékkérők befogadását, ezúttal a szászországi Freibergben.
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték pénteken azt a walesi férfit, aki tavaly júniusban furgonjával egy londoni mecsetnél muszlimok közé hajtott.
Több mint 350 vajdasági család nyert támogatást falusi ház vásárlására a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében, a vonatkozó pályázat második körének 197 nyertesével pénteken Szabadkán írták alá a szerződéseket.
Támogatja a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szavazóinak többsége a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) 2013-ban kezdett nagykoalíciós kormányzás folytatását - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.
Összesen hat rakéta csapódott pénteken az északnyugat-szíriai Afrín kerületből a határhoz közeli, török Reyhanli és Kilis városokba, egy ember meghalt, nyolc pedig megsebesült - jelentette az Ihlas török hírügynökség.
Első fokon elveszítette a nagyváradi önkormányzat ellen a kétnyelvű - román és magyar - utcanévtáblák kihelyezése érdekében indított pert a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO).
Több mint 17 millió forintos bírságra számíthat egy román cigarettacsempész, akit az M70-es autóúton füleltek le a pénzügyőrök - tájékoztatta a NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága pénteken az MTI-t.
Magyar Ágnes Zsófia Franciaország-szakértő szerint egyre többen "zsörtölődnek" Emmanuel Macron francia elnök intézkedései miatt, de a népszerűsége nem csökkent jobban, mint elődjének ugyanennyivel a megválasztása után.
A Dél-Koreában egy hét múlva kezdődő téli olimpia előtt Észak-Korea igyekszik barátságos arcot mutatni, sikerült is árnyalnia az országról kialakult kedvezőtlen képet, de a közeledésnek vannak korlátai - mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában Csoma Mózes Korea-kutató.