Több százan jutottak át Marokkóból a spanyol Ceutába, megrohamozva a határkerítést

Több száz ember megrohamozta a határkerítést, és átjutott Marokkóból az észak-afrikai spanyol exklávé, Ceuta területére pénteken - közölték a helyi hatóságok.

A nagyarányú tisztogatás alkotmányellenes a Velencei Bizottság szakértői szerint

A júliusi sikertelen puccskísérletet követően Törökországban elrendelt, tanárok, rendőrök, katonák és tisztségviselők ezreire kiterjedő tisztogatás nemzetközi jogba ütközik és ellentétes az ország alkotmányával.

Jagland: a gyűlöletbeszéd nem egyenlő a szólásszabadsággal

A gyűlöletbeszéd nem egyenlő a szólásszabadsággal, a kettőt nem szabad összetéveszteni - jelentette ki Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára az emberi jogok napja alkalmából tartott strasbourgi beszédében pénteken.

Kreml: az orosz légierőre veszélyes, hogy amerikai fegyverek kerülhetnek terroristákhoz

Az orosz légierőre és más országokra is veszélyes lesz, ha amerikai hordozható légvédelmi eszközök terroristák kezébe kerülnek Szíriában - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.

Osztrák külügyminiszter: Ausztria hidat jelent Nyugat- és Kelet-Európa között

Ausztria hidat jelent Nyugat- és Kelet-Európa között, és fel sem merült a kérdés, hogy az ország részt vegyen egy "keleti szövetségben" a visegrádi országokkal - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter egy pénteken megjelent interjúban.

Dánia: a magukat kiskorúnak valló menedékkérők többsége nem kiskorú

A Dániában menedéket kérő, kísérő nélküli, magukat kiskorúaknak vallók túlnyomó többsége idősebb 18 évesnél - jelentette pénteken az EUObserver nevű brüsszeli hírportál a Jyllands-Posten című dán napilapra hivatkozva.

Kibertámadást hajtottak végre az öt legnagyobb orosz bank ellen

Az öt orosz legnagyobb orosz bank elleni túlterheléses (DDoS-)hackertámadásokat hárított el hétfőn a Rosztyelekom (Rostelecom) - közölte pénteken az orosz állami telekommunikációs társaság.

Vasárnap parlamenti választásokat rendeznek Romániában

Vasárnap parlamenti választásokat rendeznek Romániában, amelyeken a kétkamarás parlament 312 képviselői, illetve 136 szenátori mandátumáról dönt az ország csaknem 19 millió szavazópolgára.

Michiganben leállították a szavazatok újraszámlálását

Michigan államban egy bíró elrendelte, hogy állítsák le és fejezzék is be a múlt havi amerikai elnökválasztáson leadott szavazatok újraszámlálását.

Izraelben megvárják Trumpot a törvénytelen ciszjordániai telepeket utólag legalizáló törvénnyel

Csak Barack Obama amerikai elnök januári távozása után szavazza meg az izraeli parlament, a kneszet a Ciszjordániában létrehozott törvénytelen izraeli telepek utólagos legalizálásáról szóló törvényt.

Az ukránok több mint egyharmada nem mondana le a szabadságjogokról az anyagi jólétért cserébe

Az ukránok több mint egyharmada nem mondana le a szabadságjogokról az anyagi jólétért cserébe. Ez derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön tették közzé Kijevben.

Az időjárás miatt leállította a járatok kiszolgálását a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér

Ónos eső okozta jegesedés miatt átmenetileg leállította csütörtökön a személyszállító járatok kiszolgálását Ukrajna legnagyobb nemzetközi repülőtere, a Kijevi Boriszpil.