Halálos áldozatai is vannak a Ciprus déli részén pusztító tűznek

Legkevesebb ketten életüket vesztették, többen megsérültek, és több száz embert evakuáltak a Ciprus déli részén terjedő erdőtűz miatt, amely már két települést elért, és továbbiakat fenyeget.

Egy felmérés szerint a csehek több mint fele hajlandó lenne aktívan bekapcsolódni az ország védelmébe

A cseh lakosság több mint fele egy konfliktus esetén hajlandó lenne aktívan bekapcsolódni az ország védelmébe, fegyverrel is a kezében a megkérdezettek 28 százaléka harcolna - derül ki a STEM közvélemény-kutató intézet országos felméréséből.

Lengyelország ismét meghosszabbította a Fehéroroszországból érkezők menedékkérelme befogadásának felfüggesztését

A lengyel parlament alsóháza jóváhagyta szerdán a kormány azon javaslatát, hogy további 60 nappal hosszabbítsák meg a Fehéroroszországból belépők menedékkérelme befogadásának felfüggesztését.

Horváth László: határozott és koncentrált fellépésre van szükség a kábítószer-kereskedelem felszámolása érdekében

Határozott és koncentrált fellépésre van szükség a kábítószer-kereskedelem felszámolása érdekében - mondta Horváth László kormánybiztos szerdán Tusnádfürdőn.

Az izraeli hadsereg visszautasítja a WHO azon vádját, hogy megtámadta volna gázai létesítményeit

Az izraeli hadsereg visszautasította szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azon vádját, hogy megtámadta volna több Gázai övezeti létesítményét és őrizetbe vette volna ottani alkalmazottait.

Az Egyesült Államok ismét kilép az UNESCO-ból

Az Egyesült Államok kilép az UNESCO-ból, az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezetéből - jelentette be az Egyesült Államok kormánya kedden.

Franciaországban megerősített biztonságú börtönökbe szállítják át a legveszélyesebb kábítószer-kereskedőket

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter kedden bejelentette, hogy 17 veszélyes, büntetését töltő kábítószer-kereskedőt már átszállítottak egy szigorúan őrzött szárnnyal rendelkező új börtönbe, amelynek rendszerét az olasz maffiaellenes törvények ihlették.

Beperelték Belgiumot "a gázai népirtással szembeni tétlenség" miatt

Palesztinbarát civil szervezetek beperelték a belga államot "az Izrael által elkövetett népirtással és háborús bűnökkel szembeni tétlensége miatt", azt követelve, hogy a belga kormány tegye meg a szükséges intézkedéseket a gázai erőszak megállítására.

Hadsereg: izraeli katonák haltak meg Gázában

Az izraeli hadsereg bejelentése szerint két újabb izraeli katona esett el a Gázai övezetben a palesztin terrorszervezetekkel folytatott harcokban.

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek - derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amely azt mérte fel, milyen a többségi cseh lakosság viszonya az országban élő 13 más nemzetiségű kisebbségi lakossági csoporthoz.

A nulladik napi koncertekkel megkezdődik a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programsorozata

A nulladik napi koncertekkel kedden megkezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - közismertebb nevén Tusványos - vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata.

Ukrán elnök: halálos áldozatai is vannak az éjszakai orosz légicsapásoknak

Az Ukrajna ellen vasárnap éjjel végrehajtott orosz rakéta- és dróntámadásában két ember vesztette életét és 15-en sebesültek meg, köztük egy 12 éves fiú is - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hozzá eljuttatott legfrissebb adatok alapján hétfőn a közösségi oldalain.