Telefonon egyeztettek egymással Kína és az Egyesült Államok kereskedelmi ügyekben illetékes főképviselői - erősítette meg szűkszavú nyilatkozatában a kínai kereskedelmi minisztérium szerdán.
Klaus Iohannis saját volt pártja, az európai néppárti tagsággal rendelkező, ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjeként indul a novemberi romániai elnökválasztáson - erősítette meg szerdai sajtóértekezletén az államfő.
Egy év alatt több mint 1,1 millióval bővült az Európai Unió lélekszáma, amely 2019. január 1-jén 513 millió 481 ezer volt a becslések szerint.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a wiesbadeni tartományi bíróság szerdán azt az iraki férfit, aki 2018 tavaszán megerőszakolt és meggyilkolt egy 14 éves német diáklányt.
A török külügyminisztérium szerdán elutasította, hogy a görög külügyminisztérium, valamint az Európai Unió illetékesei továbbra is illegálisnak minősítik a Ciprus közelében május elején megkezdett török próbafúrásokat.
Csehországban júniusban 46 százalékra emelkedett a belpolitikai helyzettel elégedetlenek aránya, ami nyolc százalékkal több, mint két hónapja, áprilisban volt - derül ki a CVVM közvélemény-kutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.
Eredménytelenül végződött a Hargita és Bákó megye határvitájában egyeztetni próbáló vegyes bizottság kedden tartott gyimesbükki ülése.
Tisztelni kell egymás belpolitikai döntéseit, és véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának - jelentette ki Szijjártó Péter kedden az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem hivatalos külügyminiszteri értekezletén a szlovákiai Csorbató városkában.
A brit Munkáspárt vezetője szerint a következő miniszterelnöknek népszavazásra kell bocsátania bármiféle olyan megállapodást, amely a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzíti.
Éves szinten akár félmilliárd euróra (majdnem 163 milliárd forint) is rúghat az az összeg, amely a Németországban gyűjtött adományokból gyanús csatornákon át szivárog el, és nem arra használják fel, amire a pénzt az adományozók szánták.
"A kisebbség- és magyarellenes román állampolitika" leállítása céljával hívja tüntetni július 23-ra Székelyudvarhelyre szimpatizánsait az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
Boris Johnson volt brit külügyminiszternek 74 százalékos a támogatottsága a kormányzó Konzervatív Párt mintegy 160 ezer fős tagsága körében, így valószínűsíthető, hogy őt választják a párt új vezetőjévé - mondta Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatornán kedd reggel.
