Mintegy 4,3 millió ember érkezett az Európai Unióba nem uniós országokból 2023-folyamán, 17,9 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
Szolidaritási akciót hirdet az Ökumenikus Segélyszervezet, a 1353-as adományvonal hívásával és a segelyszervezet.hu oldalán bankkártyával is lehet segíteni a mianmari földrengés áldozatainak - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Az orosz hadsereg az éjszaka folyamán csapásmérő robotrepülőgépekkel támadta Ukrajna polgári infrastruktúráját, legalább hárman megsebesültek, Odessza, Poltava és Zaporizsja térségében jelentős károk keletkeztek.
Gyakorlatilag megsemmisült az orosz-ukrán határon lévő Szudzsa gázmérőállomás, miután közép-európai idő szerint 8 óra 20 perc körül az ukrán hadsereg, az előzetes információk szerint HIMARS rakétákkal csapást mért rá - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
Vang Ji kínai külügyminiszter orosz kollégája, Szergej Lavrov meghívására a jövő héten látogatást tesz Oroszországban - közölte a kínai külügyminisztérium pénteken.
Marcel Ciolacu román miniszterelnök kormánya támogatásáról biztosította Moldova európai integrációs törekvéseit, és felköszöntötte a Prut határfolyón túl élő románokat Besszarábia és a Román Királyság 1918-as egyesülésének évfordulója alkalmából.
A tajvani kormány elemzi a tervezett amerikai autóipari vámok részleteit, és tervet készített arra az esetre, ha az intézkedések érintik a tajvani járműexportot - közölte Csuang Cuj-jün tajvani pénzügyminiszter csütörtökön Tajpejben.
Nemzetközi elfogatóparancs kiadását kérte Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke ellen az Interpoltól csütörtökön a boszniai szövetségi bíróság.
Felfüggesztette Lengyelország csütörtök éjféltől hatvan napra a menedékkérelmek benyújtásának jogát a Fehéroroszországgal közös határszakaszon - az erről szóló kormányrendeletet Tomasz Siemoniak lengyel belügyminiszter tette közzé az X-en.
Harkivban és környékén legkevesebb tizenhét, Dnyipro városában három ember megsebesült az orosz erők éjszakai dróntámadásának következtében, lakóépületeket és polgári létesítményeket is találat ért - közölték csütörtökön katonai és helyi közigazgatási források.
A szudáni belső konfliktus az egyik legtragikusabb válság ma a világon, de az ukrajnai háború és a közel-keleti harcok miatt alig jut rá figyelem, pedig a helyzet tényleg tragikus: a belső harcok oda vezettek, hogy 150 ezren meghaltak, 15 millióan elmenekültek, s a 48 milliós lakosság fele éhezik.
Romano Prodi volt olasz kormányfő, az Európai Bizottság volt elnöke nyílt levélben kért bocsánatot, amiért egy interjú közben meghúzta a haját egy újságírónőnek.
