A kormány kiterjeszti a csok plusz lakáshitelt úgy, hogy a jövőben ez a konstrukció akkor is igényelhető, ha a várandós nő 41 év feletti - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter pénteken Budapesten.
Az ősztől elérhető, 3 százalékos fix kamatozású, első lakás megszerzését támogató Otthon Start lakáshitel közvetetten hozzájárul az építőipar fellendítéséhez is, a K&H Bank becslése szerint az év hátralévő részében mintegy havi 10 milliárd forintnyi új szerződéssel.
A magyar lakáshitelpiacon csaknem 10 százalékkal több hitelt vettek fel az idei első fél évben, mint tavaly egész évben - közölte a Bankmonitor szerdán az MTI-vel.
Lakáshitel törlesztésére is alkalmas lehet az egészségpénztári befizetés és az utána járó szja-visszatérítés, utóbbi mértéke egy házaspárnál 10 éves távlatban meghaladhatja a 2 millió forintot is - közölte a Duna House pénteken az MTI-vel.
A jegybanki alapkamat emelése után a nagybankok kétharmada júliusra megemelte 10 éves kamatperiódusú lakáshiteleinek kamatát - közölte a Bankmonitor.hu az MTI-vel hétfőn.
Kockázatosak azok a lakáshitelek, amelyeknél az önerőt az ügyfél személyi kölcsöne adja, ezért a jegybank limitek felállítását várja el ilyen ügyletekre a hitelnyújtóktól - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank az MTI-t vezetői körlevelének tartalmáról csütörtökön.
A lakáshitel-állomány 3488 milliárd forint volt június végén, 164 milliárd forinttal, 4,9 százalékkal nőtt az első félévben.
Körülbelül 130 ezer változó kamatozású lakáshitel-szerződés van az országban - mondta Szeniczey Gergő, a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös műsorában.
A lakáshitelt igénylők között a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) Kelet-Magyarországon a legnépszerűbb, itt az ügyfelek 24,6 százaléka akar élni az állami támogatással, a nyugati országrészben ez az arány 19,2 százalék, Budapesten pedig csupán 11,5 százalék.
A pénzintézetek versenye miatt egyre olcsóbbá válhatnak a lakáshitelek, és így több lehetőség nyílik a fogyasztói szempontból kedvezőtlenebb, drága kölcsönök kiváltására.
Gergely Péter elemző szerint jelentős különbségek lehetne egy-egy lakáshitel között, a hitel díjai között kétszeres különbség is lehet.
A lakáshitel-állomány mérséklődött tavaly a 2014-eshez képest, míg 2015-ben a hitelállomány a bruttó hazai termék (GDP) 8,9 százalékát, 2997 milliárd forintot tett ki, addig 2014-ben még a GDP 10,4 sz...
