Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Vádat emeltek egy lány ellen, aki templomból perselypénzt lopott

Vádat emelt a Jászberényi Járási Ügyészség egy 19 éves jászkiséri lány ellen, aki idén nyáron a jászapáti római katolikus templomból perselypénzt és vagyontárgyakat lopott - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Elfogtak a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.
Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.
Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.
Tetőn át menekült a rendőrök elől

Tetőn át menekült a rendőrök elől

Egy 18 éves fiatalember hónapokon keresztül lopott kecskeméti ingatlanokból.

Sírrablók ellen emeltek vádat Nógrádban

Vádat emelt az ügyészség két 33 éves férfi ellen, akik megrongáltak egy sírboltot azzal a céllal, hogy ékszereket és pénzt lopjanak el belőle - közölte az MTI-vel a Nógrád Vármegyei Főügyészség csütörtökön.
Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.
Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.
Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.
Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.