A bűn útjára lépett Michael Carroll, miután nyert a lottón

A bűn útjára lépett Michael Carroll, miután nyert a lottón

Lottónyertesek, akik hatalmas hibát követtek el.

Lottóvarázslatok

Öt mágia, amivel bevonzhatod a kisebb-nagyobb nyereményt.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki eltitkolta lottónyereményük maradékát a felesége elől

Vádat emelt az ügyészség egy szegedi férfi ellen, aki 2017-ben, válásuk során eltitkolta felesége elől közös lottónyereményük megmaradt összegének jelentős részét, mintegy 260 millió forinttal károsítva meg őt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
Horoszkóplottó

Horoszkóplottó

Megjátszod a csillagjegyedhez társított számokat?
Boldogtalan, ezért be akarja perelni a lottótársaságot a nyertes

Boldogtalan, ezért be akarja perelni a lottótársaságot a nyertes

Jane Park elviselhetetlenül üresnek és stresszesnek érzi az életét, amióta 1 millió fontot nyert.
Véletlenül az unokáját vette feleségül a milliomos

Véletlenül az unokáját vette feleségül a milliomos

A 68 éves férfi nem sejtette, hogy a 24 éves lány a rokona. Sokként érte a floridai milliomost, hogy 3 hónappal az esküvője után kiderült, hogy a 24 éves felesége valójában az unokája. A 68 éves ...
Később mentek a 12 milliárdos lottónyereményért, mert nem értek rá - videó

Később mentek a 12 milliárdos lottónyereményért, mert nem értek rá - videó

Ha az ember nagy munkába is van, nem dobja el a kapát, kaszát, hogy átvegye a gigantikus nyereményt? Hát nem! A Cannings-házaspár két jó fej ember. Velük megtörtént az, amire az emberek akár egész él...
Mutogatta lottónyereményét, ezért meg kellett halnia

Mutogatta lottónyereményét, ezért meg kellett halnia

Craigory Burch Jr. pénzt nyert, de elvesztette életét. A napokban 3 fegyveres maszkos férfi berontott bérelt lakásába, majd követelték tőle a pénzt. A támadáskor az áldozat barátnője is az ingatlanba...
A házaspár egy év alatt tapsolta el lottónyereményét

A házaspár egy év alatt tapsolta el lottónyereményét

A kétgyermekes házaspár 2014 decemberében a Channel Islands Christmas Lottery játékán még brit berkekben is elég izmos összeget nyert, azaz 21 millió forintnak megfelelő fontot. A házaspár azóta ott ...
Ezt tette a magyar férfi a félmilliárdos lottónyereményével

Ezt tette a magyar férfi a félmilliárdos lottónyereményével

A lottónyertesek közül kiemelkedik egy Mihály nevű férfi, aki Nyíregyháza mellett egy kis faluban élt, szerény körülmények között. Mikor a lottón kihúzták a számait és 560 milliót nyert, mindenkinek ...
Apróra tépte és lehúzta a vécén a lottónyereményét egy nő

Apróra tépte és lehúzta a vécén a lottónyereményét egy nő

Elképesztő dolgot tett egy lottónyertes Németországban. Ahelyett, hogy élvezte volna a felvett nyereményét az egészet apróra tépte és lehúzta a vécén. Azért hogy más ne kérhessen belőle. A 63 éves es...
Volt feleségével kénytelen megosztania lottónyereményét

Volt feleségével kénytelen megosztania lottónyereményét

Üröm az örömben: hiába él már évek óta külön háztartásban feleségétől, mivel hivatalosan a nyeremény pillanatában még házasok voltak, lottónyereményének fele az asszonyt illeti - mondta ki a német...