Boldogtalan, ezért be akarja perelni a lottótársaságot a nyertes
Jane Park elviselhetetlenül üresnek és stresszesnek érzi az életét, amióta 1 millió fontot nyert. A régi mondás szerint a pénz nem boldogít, ezt pedig most Jane Park története bizonyítja. A lány 2013-ban, mindössze 17 évesen, élete első lottószelvényével nyert 1 millió fontot, ami nagyjából 360 millió forint.
Ahogy a legtöbb ember, úgy Jane is azt hitte, hogy a pénz meg fogja könnyíteni az mindennapi életét, de csalódnia kellett, hiszen ennek az ellenkezője történt, ugyanis egyre üresebbnek és stresszesebbnek érzi az életét.
„Abban hittem, hogy minden tízszer jobb lesz, de ehelyett tízszer rosszabb lett. A leggyakrabban azt kívánom, hogy bárcsak ne lenne pénzem, és sokat gondolok arra, hogy mennyivel könnyebb lenne minden, ha nem nyertem volna.
Amikor az emberek rám néznek, akkor azt gondolják, hogy bárcsak úgy élhetnének, mint én, bárcsak nekik is annyi pénzük lenne, mint nekem. Ők nem tudják, hogy mennyi stresszel jár, ha ekkora vagyona van valakinek. Mindenem megvan, az életem mégis üres. Nagyon sokat gondolkodom azon, hogy milyen célja van az életemnek.”
A lottónyertes most azért perli a lottótársaságot, mert szeretné elérni, hogy 18 éves kor alatt ne vehessenek a britek lottószelvényt. Emellett arról is beszélt, hogy a nyeremény a szerelmi életét is tönkretette, mert minden férfi csak a gyors meggazdagodás lehetőségét látja benne. Mindennek tetejébe, még a vásárlást is unja. Jane azt bevallotta, hogy nem akar megválni a vagyonától, ezért azt sem fontolgatja, hogy adakozásra, jótékonyságra költi a nyereményt. Arra viszont nem sajnálta a pénzt, hogy plasztikáztassa a melleit, amire 4500 fontot (körülbelül 1,5 millió forint) fordított, de az ajkait is megcsináltatta, és botoxkezeléseken is átesett.
A Camelot lottótársaság szóvivője arról beszélt, hogy a cég kapcsolatban áll a fiatal nővel, akit olykor felkeresnek. Amikor Jane átvette a nyereményt, akkor bemutatták egy hasonló korú lottónyertesnek, hogy megoszthassák egymással a tapasztalataikat. A lottótársaság a jövőben is hajlandó segíteni a most csalódott lottónyertesnek, amennyiben Jane nyitott erre.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Hozzászólások