Nem hozott igazi meglepetést a romániai elnökválasztás vasárnap tartott első fordulója, ám a második fordulóban két rossz jelölt közül lehet majd választani - vélekedtek az erdélyi magyar lapokban kedden közölt véleménycikkek szerzői.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A történelmi tények tiszteletben tartása nem lehet revizionizmus - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) mind a hétvégi romániai elnökválasztáson való részvételt, mind pedig a szavazást a magyar közösség tagjainak lelkiismeretére bízza - derül ki a párt elnökségének csütörtöki közleményéből.
A román Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) meghívására az úzvölgyi katonatemetőben tájékozódtak szerdán délelőtt a német, az orosz, a magyar és a román hadisírgondozó hivatalok képviselői.
Tizenegy év kihagyás után Kolozsváron éled újra november második felében az Európai Színházi Unió (UTE) fesztiválja - jelentette be egy hétfői kolozsvári sajtótájékoztatón Tompa Gábor kolozsvári színházigazgató, az UTE elnöke.
Minden bizonnyal elölről kezdődik a bizonyítási eljárás abban a perben, amelyet román nacionalista szervezetek indítottak a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újbóli létrehozását elrendelő tanügy-minisztériumi rendelet érvénytelenítéséért.
A kisebbségek anyanyelvhasználati jogait helyreállító közigazgatási törvénytervezetet terjesztett a bukaresti parlament elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) - közölte kedden az RMDSZ hírlevele.
Együttműködési megállapodási tervezetet adott át kedden Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Ludovic Orbannak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének, akit az új bukaresti kormány megalakításával bízott meg a román államfő.
A román legfelsőbb bíróság határozata alapján első fokon kezdődik újra a Zilahi Református Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatási pere - közölte kedden a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK).
Kolozsváron tartotta pénteken alakuló ülését az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, mely a magyarországi Hagyományok Háza és a Kárpát-medencei Hagyományok Háza Hálózat stratégiai partnere kíván lenni, de tőlük függetlenül fog működni.
Döntés született a külhoni magyar kultúra támogatására meghirdetett, 2019. évi Irodalmi karaván és Művészeti karaván című meghívásos pályázatokra benyújtott programokról.
A román védelmi minisztérium azoknak az országoknak a véleményére vár, amelyeknek halottai nyugszanak az úzvölgyi katonatemetőben, ezért késik egyelőre a román és a magyar hadisírgondozó hivatal újabb tárgyalása - közölte szerdai számában a Krónika erdélyi magyar napilap.
