Csaknem százötven zarándok tart Székelyföld megannyi útján lóháton a csíksomlyói búcsúba.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) hibáztatja az úzvölgyi katonatemetőben csütörtökön történt incidensért és Klaus Iohannis román elnök közbelépését sürgeti a Traian Basescu volt államfő által alapított ellenzéki Népi Mozgalom Pártja (PMP).
Csaknem ezer székelyföldi civil és közszereplő vont élőláncot az úzvölgyi katonatemető elé csütörtök délután, hogy megakadályozza az egyházi szertartásnak és koszorúzásnak a megtartását, amelyet Dormánfalva polgármesteri hivatala hirdetett meg a hősök napja alkalmából.
A felvidéki Zselízen 53. alaklommal rendezik meg az Országos Népművészeti Fesztivált, amelyen idén június 12. és 16. között több száz amatőr művész mutatkozik be képviselve hagyományait.
A román legfelsőbb bíróság jogerős ítélete szerint sem minősül diszkriminációnak, hogy kizárólag román nyelven zajlik a gyakorlati képzés a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemen (MOGYTTE) - közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
Ötven kerékpárt ajándékozott kárpátaljai családoknak a Katolikus Karitász, hogy segítse a közlekedést - közölte a szervezet országos igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.
Kárpátalján, Felvidéken és Magyarországon vendégszerepel június második hetében a Háromszék Táncegyüttes a Vágják az erdei utat. című előadással - közölte kedden az erdélyi intézmény.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Megmaradásunk nagy kérdése nem az, hogy milyen határköveket gördítenek elénk, hanem hogy gyermekeinknek is magyar jövőt tervezünk-e - jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a Kossuth téren, a nemzeti összetartozás napján tartott ünnepségen.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A trianoni békeszerződés óta eltelt mintegy 100 év bizonyította, hogy az ország és a magyarság is meg akart maradni - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden, a nemzeti összetartozás napján az M1 aktuális csatornán.
A román hatóságok letakartatták a magyar feliratot a pápa csíksomlyói miseruháján - írta internetes kiadásában hétfőn a Krónika erdélyi magyar napilap.
A román Nemzeti Védelmi Minisztérium közölte: az idegen háborús emlékhelyek átalakítása csakis a minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) előzetes hozzájárulásával végezhető el Romániában.
Megkezdte pénteken háromnapos pasztorális és ökumenikus jellegű apostoli látogatását Romániában Ferec pápa.