Szakértő: a megosztottság miatt akár erőszakhoz is vezethet a végső eredmény

Az amerikai társadalom megosztottsága miatt akár erőszakot is szülhet Joe Biden vagy Donald Trump győzelme - mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerda reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A franciák továbbra is megosztottak a migrációt illetően

A franciák továbbra is megosztottak a migrációt illetően: 74 százalékuk szerint Emmanuel Macron államfő jól döntött, amikor a hét elején nem engedélyezte az Aquarius mentőhajó kikötését a francia partoknál, ugyanakkor 51 százalékuk jó véleménnyel van a hajót működtető francia civil szervezetekről.

Antonio Tajani: a kétsebességes Európa nem vezethet megosztottsághoz

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a La Stampa című olasz napilapban közölt csütörtöki interjúban megértést szorgalmazott a határait védő Magyarország felé, és kijelentette azt is: nem támogatja a kétsebességes Európát, ha ez szakítást és megosztottságot jelent.
Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

A megosztottság veszélyére figyelmeztetett a pápa az új bíborosok beiktatásakor

"A megosztottság és ellenségeskedés vírusának" a katolikus egyházban és a szélesebb társadalomban fenyegető terjedésére figyelmeztetett Ferenc pápa.
Szakértő: a spanyol polgárháború még napjainkban is a megosztottságról szól

Szakértő: a spanyol polgárháború még napjainkban is a megosztottságról szól

Sobieski Tamás Spanyolország szakértő szerint a spanyol polgárháború még napjainkban is a megosztottságról szól, nincsenek közös megemlékezések sem. A szakértőt vasárnap reggel az M1 aktuális csato...
Görög adósság - A német lakosságot és a parlamenti képviselőket is megosztja az új mentőprogram ügye

Görög adósság - A német lakosságot és a parlamenti képviselőket is megosztja az új mentőprogram ügye

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Németországban a lakosságot és a parlamenti (Bundestag) képviselőket is megosztja a tervezett harmadik görög mentőprogram ügye, a Bundestag azonban pénteken ...