Az öntözésfejlesztés a magyar mezőgazdaság versenyképessége erősítésének egyik alapvető feltétele.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint a területalapú támogatásra szüksége van a magyar mezőgazdaságnak a földbérleti díjak fizetéséhez, a betakarításhoz, az őszi munkák elvégzéséhez és a jövő évre való felkészüléshez.
Összeurópai érdek a zöldvagyon fenntartása, gyarapítása, ehhez pedig elengedhetetlen a szakmai szervezetek közötti párbeszéd és a jó gyakorlatok megismerése - mondta az Agrárminisztérium csütörtöki közleménye szerint Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.
Hamarosan végeznek a betakarítási és a vetési munkákkal a Békés vármegyei gazdák.
Szerdán megkezdődik a közvetlen támogatások és az egyes vidékfejlesztési intézkedések előlegeinek kifizetése, év végéig mintegy 321 milliárd forinthoz juthatnak hozzá a gazdálkodók - jelentette be Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán, amiről az agrártárca tájékoztatta az MTI-t.
Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol sikeres az élelmiszeripar is - mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán.
Az Agrárminisztérium elkötelezett a legkisebb mezőgazdasági vállalkozások megerősítése és lehetőségeinek bővítése mellett, illetve fontosnak tartja az életképes kisgazdaságok létrejöttét és megőrzését.
Ha változik a környezet, akkor egy dologban biztosak lehetünk: a gazdáknak is változniuk kell - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter Áder János volt államfőnek a Kék Bolygó című, hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető podcastjában.
Minden korábbinál nagyobb előnyöket biztosítanak az új Közös Agrárpolitika Stratégia Terv (KAP ST) keretében európai uniós társfinanszírozással induló agrártámogatások azoknak a termelőknek, akik az ökológiai gazdálkodást választják.
A magyar mezőgazdaságban az állattartás továbbra is kiemelt szerepet tölt be, ezen belül különösen a szárnyas feldolgozás az, ahol jelentős hozzáadott érték mellett az exportképesség is folyamatosan nő.
Jelentős károkat okoztak nyáron Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben az elszaporodó olaszsáskák; az elmúlt két év meleg időjárása nagyban kedvezett a sáskák szaporodásának és várhatóan a következő évben is növekedni fog a faj népessége.
Az országban nyilvántartott több mit 2200 halgazdálkodási vízterület 10-15 százalékáról jeleztek az elmúlt két hónap forró, csapadékmentes időjárásához köthető kisebb-nagyobb károkat - közölte szerdán kiadott elemzésében az Agroinform.hu.
