Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az EU szerdán agrárszakértői jelentést mutatott be, amelynek célja, hogy megreformálja a közös uniós agrárpolitikát (KAP) annak érdekében, hogy az uniós támogatások jobban igazodjanak a gazdálkodók társadalmi-gazdasági szükségleteihez.
Gyorsabban juthatnak majd árujuk ellenértékéhez a gazdálkodók az eddigiekhez képest a jövő évtől életbe lépő termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően - hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt.
A kormány minden helyzetben a gazdák mellett áll, akikkel folyamatosan párbeszédre törekszik - mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben.
A kapásnövények gyenge terméskilátásán már egy kiadós eső sem segítene, a repce vetéséhez azonban nagy szükség lenne csapadékra, de erre a következő napokban sem mutatkozik számottevő esély - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) együttműködésében lezárult az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium fejlesztése - közölte a konzorciumvezető Nébih szerdán az MTI-vel.
Elkezdődött a szüreti időszak, a borkészítőknek figyelniük kell a pincéikben a mustgázképződés veszélyeire - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Megduplázódott a szója vetésterülete hazánkban.
A magyar gazdák érdeke az első, ezért hazánk továbbra is fenntartja az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hétfőn hivatalában fogadta Tarasz Kacska ukrán gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszterhelyettest.
A tojásszövetség szerint az elmúlt időszakban annyit csökkent az étkezési tojás ára, hogy az már veszélyezteti a termelés fenntarthatóságát.
Az elmúlt egy hétben többször, többfelé voltak záporok, az ezekből lehulló csapadék azonban csak az északi országrészben enyhítette számottevően a hetek óta tartó szárazságot, az Alföldön és a Dunántúl délkeleti tájain továbbra is súlyos vagy nagyfokú aszály tapasztalható.
Az országosan jelentkező változékony időjárás okozta fagykár és hideghatás következtében a megszokottnál nagyobb mértékű gyümölcshullás volt megfigyelhető idén a hazai szilvaültetvényeken.
Fordulat előtt áll a magyar agrárium, az élelmiszer-gazdaság kilátásai egyre kedvezőbbek a második negyedév adatai alapján, a továbbiakban a hatékonyság és a versenyképesség lesz a legfontosabb fejlesztési cél - mondták az MBH Bank keddi sajtórendezvényének szakértői Budapesten.
