A januári 8,3 százalék után februárban 7,7 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt, így az első két hónap átlagában 8,0 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelői ára.
Magyarország vetőmagágazata évente 180-190 milliárd forint értékű árut állít elő, ennek fele közvetlen exportra kerül, emellett az elmúlt évek piaci bővülése azt mutatja, hogy a vetőmag feldolgozó- és tárolókapacitás bővítésének van jövője.
Több szempontból fejlesztették, így hatékonyabbá vált a hétfőn beüzemelt országos jégkármérséklő-rendszer - mondta Darabos Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) főigazgatója az M1 aktuális csatornán szerdán.
Az agrárium korszerűsítése mellett a magas színvonalú szakképzés az alapja a magyar mezőgazdaság versenyképessé tételének, ehhez járul hozzá az agrárszakmákat népszerűsítő Agrár Szakma Sztár fesztivál is, amely gazdag programokkal terelte a figyelmet az ágazat felé.
Összesen huszonkétezer növénybiztosítási szerződést kötöttek a gazdák Magyarországon - mondta Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
A kárenyhítési alapból a termelő kizárólag akkor kapja meg a számára megítélt támogatás 100 százalékát, ha rendelkezik piaci növénybiztosítással is, egyébként csak 50 százalékos térítésre számíthat - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdai közleményében.
Az aszály miatt a kalászos gabona 30 százaléka veszhetett kárba - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Idén mintegy ötven jogcímen 470 milliárd forintra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Egy évvel meghosszabbította az Agrárminisztérium (AM) a tanyás térségek háztartási léptékű fejlesztéseit szolgáló vidékfejlesztési pályázatot.
A kormányzat az idei évtől meghosszabbítja a mezőgazdasági vízhasznosítási idényt öntözés esetén - jelentette be az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Csongrád megyei Fábiánsebestyénen.
Az aszály miatt a búza és a repce harmada lett csak jó minőségű, ez jóval elmarad az elmúlt öt év 50-55 százalékos átlagától - közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke szerint a Penny Market Kft. nem mond igazat, amikor arra hivatkozik, nem volt elég magyar tej a beszállítóknál, és ezért kellett más, jóval olcsóbb forrásból fedezni a magyar igényeket.